A KAROLINA BALATONFÜREDEN

Bár már kevésbé hideg az idő, de bő egy hete még én is a jégre merészkedtem – persze csak néhány fotó erejéig, hiszen meg akartam fagyni a mínusz 6 fokban – hiába edződtem orosz télben. Egy spontán ötlet során mentünk le húgommal Balatonfüredre, hiszen télen nem sűrűn láttuk eddig: hiába lakunk 20 km-re, mindketten járjuk a világot, ráadásul húgom ajánlására még a Karolinába is elmentünk, hiszen én még nem jártam ott. Pedig kávézó is, na meg hírneve is van…



Mikor megkérdeztem néhány ismerősömet, mind fűztek néhány emléket a Karolinához, szóval egyre gázabbnak éreztem magamat, hogy én még nem jártam ott. Rögtön le is sétáltunk a Tagore-sétányra és célba vettük az új tesztelendő helyünket. Amit ki is kell emelnem: a fogadtatástól kezdve az elmenetelünkig kitűnő kiszolgálásban volt részünk :)
A kávéházat egyébként néhány évtizeddel ezelőtti arisztokrata helyként tudnám bemutatni: egyébként nem az én stílusom, sokszor feszengek, amikor nagyon úrinőnek kell lennem, viszont a pincérek jól megtalálták a hangot minden vendéggel – és ezt csak onnan tudom, mert ott ültünk az ajtóban :)









Tojásos reggeli és hatalmas latte volt a menünk, és ha már ennyit járok kávézókba, akkor viszont azt ki kell emeljem, hogy bár nagy lattét kaptunk, én éreztem az UHT-tej ízét, amit nem nagyon szeretek. Plusz pont jár viszont a kis pohár víznek, sajnos még mindig sok helyen elfeledkeznek róla. A ham&eggs reggelinkhez házi teljes kiőrlésű kenyeret kaptunk: hát nem kell mondanom, hogy isteni volt :)

Reggeli után pedig a jeges Balatonra merészkedtünk ki, bár jobban hasonlított akkor a Bajkál-tóra egyesek szerint :)












1 megjegyzés

  1. Jó volt egy kicsit most nosztalgiázni a képek láttán, mivel 2015-ben itt nyaraltam! :)

    VálaszTörlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.