4 HÓNAP LELKIBAZDMEGOLÁSAI - PRÁGÁTÓL AMSZTERDAMIG

  • Szia, mizu?
  • Semmi, veled?
  • Mi az, hogy semmi? Hónapok óta nem beszéltünk és nem történt semmi? Egy kibaszott gumiszobában dekkolsz vagy mi?
  • Hja hát nem. Mikor is beszéltünk? Őőőőhm, március ugye? Na hát azóta leléptem Prágából, már csak egy zacskó cuccom vár rám, hazaköltöztem, szakítottam a barátommal, lefogytam 10 kilót, eljöttem hajóra dolgozni, bejártam fél Németországot, na meg Bázelt és kicsit Amszterdamot is. Már a szabim is meg volt, fotózáson is voltam, bekávéztam fél Európát, futottam a Rajna partján, 13 év után találkoztam a fehérorosz mamámmal, szerelembe estem, aztán pofára. Kiakadtam, lehúztam magamat a mélybe, rinyáltam másoknak, rinyáltam magamnak, hogy mi az ami kell, vagy mi az ami nem.
  • És előrébb vagy?
  • Hát nem, rohadtul nem. De talán már kifele a gödörből, ha már itt vagyok és tudok írni.

Nem jöttem bocsánatot kérni, sem mentegetőzni. Eltelt jó pár hónap, szinte kereken négy hónapja volt annyi mondanivalóm, amit érdemesnek találtam bepötyögni is. Na persze nem mintha nem lett volna azóta mit mesélni. Regénybe illő, vaskos 1000 oldalas kötet tele ármánnyal, szerelemmel meg mindennel. Nem könnyű megfogalmazni mit éreztem át ezekben a hónapokban. Kicsit mintha felültem volna egy lufira és távolról néztem volna az életemet.

Nagy elhatározás kell az újrakezdéshez. Ha valami akkor ebben tuti  jó vagyok. Nem nehéz mindent, de szó szerint mindent hátrahagyni egy héten belül. A nyugodtság, a kis szürke hétköznapok, a biztonság érzete amit egy munka, egy lakás vagy egy társ tud adni szorosan hozzánk tartozik. De mi van, ha érezzük, hogy ez most nem az, ami kéne? Ez nem biztos, hogy előrevisz, hiába kényelmes, hiszen kinek nem kellene egy nyugodt munka egy kellemes „kis” közép-európai fővárosban, megspékelve egy kényelmes kis fizuval, szobával a város közepén? Félve jelentkezem, mert akkor is kérdőjelek közepette töltöttem ki életem első felmondását és értem haza könnyes szemekkel, hogy most akkor tényleg felmondtam? És még az albit is? És már pasim sincs? Még az időjárás is nekem kedvezett, szürke esős idő volt és akkor tényleg nagyon megkérdőjeleztem a saját magam tetteit, gondolkodását. Visszalépni nem lehetett, ennyi volt talán a mankóm, így két nap múlva már két megpakolt csomaggal buszoztam hazafelé.

Még megpihenni sem volt időm, következő héten már nem csak a repülőn ültem Hollandia felé, de úgy éreztem, hogy mindent magam mögött hagyok és amilyen messze szállok a repülővel, én is olyan messze leszek magamtól. Nem volt tudatos döntés, nem szerettem volna elszakadni bármitől, amit eddig szerettem, de halvány árnyéka lettem önmagamnak. Azt hittem, hogy feltétlenül az kell nekem a sok váltás után, hogy egyedül legyek és  legyen időm gondolkodni. Na hát ha semmi mást nem is kaptam volna, akkor időt azt biztosan. Május 8-án tehát hajóra szálltam Amszterdamban és csorogtam Bázel felé meg vissza. Ültem egy buborékban és néztem, hogy mi történik , lekapcsolódtam a digitális világról, megszakítottam rengeteg kapcsolatot, közben jajveszékelve próbáltam újakat kialakítani, hogy minél többször pofára essek, mert akkor érzem igazán, hogy élek. Voltak jobb napjaim, amikor magamra találtam és azt csináltam, amit eddig is szerettem, visszataláltam a sporthoz, a felfedező énemhez az új helyeken, de mégsem volt az igazi.
Mintha egy vasmacskát kötöttem volna a saját testemre és hagytam, hogy lehúzzon a mélybe. Nagyon szeretem az ilyen hasonlatokat, és jó őket csak úgy puffogtatni a lelkibazdmegos posztokban, kár hogy ennyire még nem éreztem magaménak, mint ezt. Viszont nagyon sok múlik rajtunk, és ahogyan ezt a vasmacskát leeresztettem és hagytam, hogy lehúzzon, úgy le is dobhatom magamról. És most ezen dolgozom, mert most már nem ismerek magamra és a közvetlen környezetem sem tud vagy tudott mit kezdeni velem. A kéthetes szabadság során próbáltam minél több emberrel találkozni, akik fontos szerepet foglalnak el az életemben, és eddig is inspiráltam, motiváltak, meghallgattak és ha kellett tanácsot adtak. Ezek a mankók kellettek, hogy egy kicsit jobban lássam a helyzetet. Hogy lehet, hogy nagyon sötétben vagyok, bármi is legyen ez, de egyrészt van kiút, másrészt meg én foghatom a saját magam kezét. Senki más nem adhat hozzá a boldogságomhoz, csakis én. Mankók lehetnek, de egyedül kell kitalálnom ebből.
Apró lépések, mint ahogyan minden egyes nagyobb dolognál. Érdekes volt azzal leülnöm néhány napja, hogy mik azok a kis dolgok, amiket eddig szerettem. Ennyire kicsiben kellett kezdenem. Mivel már nem okozott örömet semmi, nem tudtam, hogy eddig mihez nyúltam.
Elkezdtem egy olyan életet élni, amit eddig is rühelltem és sosem értettem, hogy ezt hogyan képesek sokan csinálni. Unott fejjel a szürke hétköznapok, biztonságot nyújtó (vagy kevésbé nyújtó) fizetés, munka, tengés-lengés, alvás, hétvégén bulika, döglés, alvás, netflix&chill. Semmi lényegesebb előretörés, cél, bármi, ami kicsit is challenge-re hívna bennünket. Szóval ezt műveltem a nagy magamra fordítható időmben: munka, távolbanézés, munka, alvás és ennek a különböző mixei. Elfelejtettem a hobbijaimat, nem tudtam leülni írni (pedig nagyon is terápiás hatással írok szerintem még mindig :)), úgy éreztem, hogy a (hajós) videók senkit sem érdekelnek – pedig de, és örülök, hogy írtok és segíthettem vagy válaszolhattam néhány kérdésetekre. Nem fotóztam a kávéjaimat, pedig szerelmes vagyok a kávés képekbe, mert bennük van minden érzés, amit egy kávézás el tud mondani. Nem mentem el felfedezni a német kisvárosok várjait, a helyi kis kávézókat, nem élveztem ki Amszterdamot sem a kivételes egy darab szabadnapomon. Nem osztottam meg azt a kis szeletkéjét az életemnek, amit eddig szívesen tettem; minden olyan szűkre zárult.
Tudat alatt erre külön gyúrtam a nyaralás alatt, hogy gyűjtsek annyi élményt és boldogsággombócot, amivel sikerül kihúznom az elkövetkezendő néhány hetet, amit még a hajón terveztem. Meg voltak a szokásos bjúti renoválások, goldenroseba’ vagyok borulva, egy masszázs életet lehelhet az emberbe és hatalmas élmény volt úgy reggelizni, hogy kiélvezhettem minden pillanatát az avokádós tojásos reggelinek és a cappuccinonak. Öröm volt végigtombolni Sean Paul seggrázós zenéit a harmadik sorból, hajnalban repülőre szállni és őrültséget csinálni. Megható volt a fehérorosz mamámmal találkozni 13 év után, átélni a „nagymama addig töm, amíg tud” feelinget, amiről eddig csak lájkoltam a mémeket.





És most az egyszer jó volt kívülről látni magamat,méghozzá Melinda szemén. Jókor voltam jó helyen, és örülök, hogy sikerült összehoznunk egy hosszú délelőttöt Budapesten Melindával, aki modelleket keresett portréfotózáshoz. Egy jó kis reggeli után (Double shot, Budapest) nyakunkba vettük a Margit-szigetet és próbáltam magamat adni, ami az elején nehezen  ment, de végül sikerült olyan képeket összehozni, amiken magamnak is tetszem (nagyon nehéz úgy, hogyha az ember mást lát, mint amilyen tényleg). Melindának hatalmas köszönet a képekért,a fotózásért, hatalmas élmény volt és remélem csinálunk még jó dolgokat együtt :) Melindát itt megtaláljátok Facebookon, valamint Instagramon @enesseym néven!






















A SZORTÍROZÁS MŰVÉSZETE - INDÍTS TISZTA LAPPAL!

Tavasz van végre. Sikerült túlélni az óraátállítást, talán ezzel együtt jött meg a jó idő, legalábbis itt Prágában. Most mégse a földrajzi koordináták nyernek értelmet, inkább egy újrakezdés, letisztulást szeretnék elmesélni, miért tartom fontosnak és hogy mit is nyerhetünk ki belőle.




KÜLFÖLDRE KÖLTÖZNI SZÍVÁS AVAGY MIT KERESEK PRÁGÁBAN?!

Minek menne az ember azért, hogy csak falakba ütközzön, egyedül legyen jó sokáig, szenvedjen a lakáskereséssel, a nyelvvel, a kulturális különbségekkel. Miért jó felszámolni az egész életünket, akár hetek-napok alatt egy új, ismeretlen és ismeretlen kimenetelű dologért? Miért jó beleerőszakolni magunkat egy lehetetlen helyzetbe, amivel visszalépünk a kis létránkon, hiszen egyszer valahol már mindezt sikerült meglépni. Minek kell még több szenvedés?

Külföldre költözni nem könnyű. Mindent kezdhetünk a nulláról. Munka? Lehet, hogy már volt zsebben egy szerződés. Lakás? Nem lesz egyszerű, ne is merjünk nagy álmokkal odaülni a lakáskereső oldalakhoz, hogy majd nagy szobát akarunk, fehéret meg minimalistát, atomjó konyhával, pörfíkt elhelyezkedéssel a város központjától kellemes távolságban. Ne akarjuk, hogy minden könnyen menjen, süppedjünk csak magunka sok-sok napig-hétig, mert barátokat sem fogunk pikk-pakk találni, hiszen azért sokat kell dolgozni. Végre lesz egy saját magunkra szabott szenvedésünk, amit lényegében komfortzóna-elhagyásnak hívnak.
Nem most hagytam el először kis országunkat, és azt sem mondhatom, hogy először költöztem el. De ez valamiért mégis más. Ennek nincs hivatalos vége jelenleg. Ez nem egy hajós út, nem ösztöndíj, nem nyári munka. Ez én és Prága. Az a Prága, ami a kanárisárga határidőnaplóm utazási célpontjainak volt egyike – és inkább mint kocsma és partytúra, némi cooltúrális látogatással, de nem egyéb, főleg nem hosszabb projekt részeként díszelgett Thaiföld és Szocsi között. Prága az a város, ahova 8 éve betettem a lábamat 3 napra, láttam hidakat és várakat (na jó, abból csak egyet), rémlik valami szép park, napsütés, madárcsicsergés, szobrok. Májusi napsütés, és én ott ülök egy parkban és Prágát felfirkálom a képzeletbeli listámra. Aztán telnek az évek, és lesznek ismerőseim, akik véletlenül pont idevalósiak, és meglátogatnám őket. 2-3 nap, rövid-hosszúhétvége, sörözünk, táncolunk, városnézünk és én hazamegyek. Persze az élet máshogy rendezett. Így most vastag vonallal húzhatom ki a listáról Prágát.
Hajnalban érkeztem a Florencre, másfél óra laza netezgetés után indulok kifosztani a legközelebbi specialty kávézót, ahol 8 óra 5-kör már kígyózik a sor. Egy lányt szúrok ki, aki egyedül van és biztos nem bánná, ha leülnék a táskáimmal kávézni. Végül 2 perc után ő megy is el, én pedig élvezem azt a nagyvárosi forgatagot az ablakban.

Külföldre költözni nehéz. Ha mázlija van az embernek, akkor a másik felével indul útnak, vagy valakivel, aki egy biztos pont lesz. Egyedül jönni megterhelő, hiszen túl sok ideje lesz az embernek. Nincsenek bejáratott baráti találkák, amit eddig a délutáni kávézásokra fordítottuk, most abba kell beleölnünk, hogy találjunk valami tetőt a fejünk fölé, legyen munka, legyen egy lassan, de biztosan kialakuló napirendünk, aztán valahol a sorban itt következik a szociális élet kialakítása is. Hiszen a facebook még sem ugyanaz, az internet az más, még ha nagy segítség is.
Munka miatt jöttem, a szárazföldet választottam a kikötőből kikötőbe járás helyett. Kikötöttem hosszabb időre, mert nagyon hiányzott már az egy helyben levés; hiányoztak a hétvégék, a saját időbeosztásom, amit nem tudtam gyakorolni se a hajón, se az utána következett utazgatós hónapokban. Nagyon nehéz döntés volt meghozni, hogy nem szeretnék sok pénzt keresni és folyamatosan utazni. Az előző évben ez volt a fő irányvonala az életemnek, amit az év elejével meghatároztam. Összejött. Voltak millióim, el is tűntek, de a legtöbbet mégis tudom emlékekhez kötni, egy tucat országban jártam, megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor kurvára nem számít a pénz. Sokan kérdezhetik, hogy meghülyültem-e, mindenki pénzt akar, nem? Persze. Csak van egy olyan pont, amikor az ember tényleg nem érzékeli, hogy mennyit költ. Mert nem kell nézni, hogy mit vettünk, vagy hogy hol. Nem kell nézni, hogy olcsóbb repjegyért küzdöttünk, megteszi bármelyik. Kiruccanás Európa bármelyik fővárosába? Done. Hiperszuper technikai kütyü 200 rugóért? Done.
És ez az, ami után elgondolkodtam. Hiszen kifizethetek százezreket, mert ugyan megdolgoztam érte, de nem érzem nagy összegnek. És a saját magam példájánál maradva tudom azt is, hogy undorítóan sok pénzt lehet elkölteni hülyeségekre. Mert nem számít. Mert van. Mindeközben volt egy hosszú periódus, amíg nem is lehettem igazán önmagam, hiszen csak egy droid voltam a sok közül. A hajós munka ezzel jár. Sok pénzzel, de kevés személyiséggel. Hiányzott a saját magamra fordított idő, hiszen napi 4 óra szabadidőbe nem tudom belezsúfolni a kapcsolattartást, világjárást és a me-time-ot.
Nem lehetett piercingem, ami bár csak egy kis dolog, de eléggé hozzám nőtt már. Fél évig saját magam árnyékában éltem, nem hódolhattam a hobbijaimnak, vagy csak nagyon haloványan, hiszen ez vagyok én: szeretek írni, fotózni, táncolni, és figyelni magamra. 2017-ben ezek kerültek előtérbe: a tudatosság saját magam irányába, egy élhető és egészséges rutin énidővel, munka és szabadidő kellemes egyensúlyával, tudatos spórolás-akarással, hiszen minél kevesebb pénzből kell gazdálkodni, annál kreatívabb az ember. A hajós élettel ellentétben végre magamért leszek, nem lesz, aki kaját és szállást ad, nem fognak rám mosni és végre használnom kell az agyamat a mindennapokhoz. Számlákat kell befizetni, okosan vásárolni, programokat kitalálni, idővel játszani, rutint kialakítani, egészségesebb időközönként találkozni a családdal és a barátokkal, vagy éppen megjelenni olyan eseményeken, amiket hétvégén szerveznek kedves kis országunkban. Hiszen Prága szinte a szomszédban van :)
Végre el akartam szakadni a biztonságot és bázist adó otthontól, egyedül lenni és képesnek lenni eltartani magamat, mindamellett, hogy közben élvezem a szabadidőmet, hódolok a hobbijaimnak – igen, az utazás is beletartozik még :D – és megtalálom az egyensúlyt az életemben és magamban is. És ezek teljességgel hülyeségnek hangozhatnak, biztosan nem lehetek normális, ha 9-17-es munkát szeretnék meg fizetni azért, ami eddig ingyen is lehetett. De hihetetlen boldogsággal töltött el a napokban hallott madárcsicsergés, amit mondjuk múlt évben a hajózás miatt nem sűrűn hallhattam – legalábbis most szinte megkönnyeztem a tavasz érkezését – vagy már alig várom, hogy tükörtojást süssek szombat reggel a mostani kolikörülmények után, ahol nem tudok főzni eszközök hiányában :) Az élet szép, csak megfelelő helyről kell nézni, és amíg valakinek ezek szürke és unalmas dolgok, addig másoknak ezek az apróságok hiányoznak a legjobban!
Mit keresek Prágában?

Egy lépéssel beljebb kezdtem a játékot, hiszen munka miatt érkeztem Prágába és szerencsére szállásom is volt az elejétől kezdve. Persze a homokóra már pörgött a fejem felett, miszerint ideje albérletet nézni. Az ideköltözésem nagy kérdése volt a hollakás, mert hiába a munka, ha a híd alatt töltöm a maradék időmet. Igazából már erre vártam, hogy elköltözzek otthonról ténylegesen, és ne tartsam fenn bázisnak a kis városkámat. Lassan három hete vagyok itt, és már most rengeteg tanultam a saját hülyeségeimből. Szerencsére pont ennyire is voltam elővigyázatos is, és kezdtem neki az albérlet –esetemben szoba – keresésnek. Külföldiként nem könnyű érvényesülni, pláne, hogy a csehvel sehogy sem állok és persze a külföldieknek hirdetett szobák messze a csillagos égen keresendők. De. És ez egy nagy DE. Keresni kell, időben, pláne, hogy saját magam lelkibazdmegolását is én magam okoztam ezzel, de mondhatni ahogy a nagykönyvben meg volt írva, úgy találtam meg a következő hónapjaim fő helyszínét. Minden paraméter egyezik, kaptam városközponti lakást szép konyhával, fürdővel, nagy ágyas szobával. A szociális életem is ennek függvényében változott, hiszen amikor az ember rágódik valamin, stresszel, akkor elveszi az idejét minden mástól. Nem volt meglepő, hogy az első hétvégén csak a boltig dugtam ki az orromat és egyáltalán nem volt kedvem várost nézni.
Az elmúlt hónapokat szerettem volna megemészteni első körben, szinte Thaiföldről estem Prágába, így a munka tréning heteinek napjai után sokszor csak otthon bambultam a képernyőt és nézegettem a Krabis fotókat, vagy szimplán befeküdtem filmezni. Végülis nem sietek, lesz elég időm, hogy apránként bejárjam a várost, bár nagy segítség, ha valaki meglátogat (mint nemrég a húgom).
A szociális életemet sokban segíti a közösségi média is és apránként a blogra is sikerül visszatérnem. Prága pont annyira van messze, hogy még közel érezzem magamat az eddigi bázishoz, mégis elég újdonságot nyújt, felfedezésre váró kávézókkal, új lehetőségekkel a „megállás” miatt. Boldogan élvezem a hétvégéket, az esti – akár - semmittevéseket, akár találkozókat. Örülök a tavaszi költözésnek, hiszen ilyenkor a világ is kicsit jobban nyit, jobb lesz az idő, több a szabadtéri program, amiket szeretnék felfedezni.

Szóval helló Prága, várom a közösen töltött (hó)napokat!



UTAZZ VELEM: CHIANG MAI & BANGKOK - THAIFÖLD

Az óceánpartynk után északra vettük az irányt, a kicsit magasabban fekvő, hegyvidékiesebb Chiang Maiba. Nagyon örülök, hogy nem csak egy helyben maradtunk, mert bár a nyári melegben jó volt minden nap a vízben áztatni magunkat, de teljesen mások az ország egyes részei, így például Chiang Maiban hűvösebb volt, kicsit talán olcsóbb is, kevesebb volt a turista is. A következő funfactünk szorosan kapcsolódik az esti felfedező túránkhoz. Szerettük volna feltérképezni a környéket, hogy mégis hány 7/11 van a közelben, mennyire van messze az éjszakai piac és persze, hogy együnk valami kevésbé thai kaját – ami akkor még kinyírt volna.
Szóval így, hogy a bícslájfból kikerültünk, és nem csak mangó smoothiek és ananászok maradtak opciónak, hát visszatértünk a nyugati világba és McDonaldson és Starbuckson éltünk. Ami nagyon gáz mindenféle irányból megközelítve, viszont ezek voltak azok a helyek, amiken tudtuk mire számíthattunk és kevésbé nyírta ki a gyomrunkat. Másnap reggel még próbálkoztunk egy helyi kávézóban, és bár rengeteg jónak tűnő, bohém kávézó van, hát #trustme ihatatlan kávéval látják el a vendégeket legtöbbször.


UTAZZ VELEM: KRABI - THAIFÖLD

Üdvözlet a földi paradicsomban: ahol az óceán vizén átlát az ember, kellemesen sós szellő frissít fel a 35 fokban, pálmafák keresztezik az utunkat a dzsungelben; ahol a mosoly nem erőltetett mumus, hanem kedves velejáró – még ha sokszor a nem értés miatt kapjuk is.
Thaiföldi első úticélunk Krabi volt. Még szeptemberben, és már jóval előtte is próbáltam a legjobb ajánlatok után nézelődni, tudtam, hogy az Utazómajom fog segítségemre lenni, és így is lett. Néhány feltételem volt csupán: legyen jó messzi úti cél (Bali, Indonézia játszott még), víz mellett is legyünk, ugyanakkor a kulturális szomjunkat is csillapíthassuk; valamint legfőbb kitétel az volt, hogy a diplomaosztóm után szinte egyből indulni tudjunk. Voltak jó ajánlatok, én pedig bíztam abban, hogy szépen számoltam ki az előre megálmodott diplomaosztómat – persze addig még el kellett jutnom – viszont ahogy ez a poszt felugrott én is ugrottam rá. Krabin 6 napot töltöttünk el, amit másfél nap utazás előzött meg Pekingben, majd Bangkokon keresztül. Csak imádkozni tudtunk, hogy a reggeli 10 órai check in lehetséges legyen, és szerencsénkre nagy mosollyal adták át nekünk a szoba kulcsait. Az Utazómajom által megadott szállást elvetettem, helyette az óceánparton foglaltam egy nyugis kis helyet. Of kórsz, az nem volt belekomponálva, hogy a félsziget egyes csücskein belül majd hajóval kell közlekedni :D Ezt a sokkot meg is örökítettük:



KÖSZÖNÖM SZÉCHENYI! - LEDIPLOMÁZTAM

VÉGE. Így nagy betűkkel szeretnék búcsúzni az elmúlt sok évtől. Nálam nem volt eszeveszett hajnalig tanulás vizsgaidőszakban vagy évek sora a kollégiumban, abból csak egy jutott :). Sok mindenbe sikerült belekóstolnom az elmúlt pár év alatt, amit az egyetem adott. Pontosabban a Széchenyi István Egyetem Győrben.





A KAROLINA BALATONFÜREDEN

Bár már kevésbé hideg az idő, de bő egy hete még én is a jégre merészkedtem – persze csak néhány fotó erejéig, hiszen meg akartam fagyni a mínusz 6 fokban – hiába edződtem orosz télben. Egy spontán ötlet során mentünk le húgommal Balatonfüredre, hiszen télen nem sűrűn láttuk eddig: hiába lakunk 20 km-re, mindketten járjuk a világot, ráadásul húgom ajánlására még a Karolinába is elmentünk, hiszen én még nem jártam ott. Pedig kávézó is, na meg hírneve is van…




VEGÁNOK MEKKÁJA VESZPRÉMBEN: KEDVENC NASSOLDA

Még ősz végén akadtam rá a Kedvenc Nassoldára a szülővárosomban, Veszprémben, és miután visszatértem Oroszországból az első helyek között volt, ahova el szerettem volna menni. Ha egy helyet szeretnék lecsekkolni, akkor az Y-generációhoz híven a Facebookot és az Instagramot hívom elő, de egyre inkább az Instagram a menő – ráadásul Szentpéterváron ezt is mesteri szintre fejlesztettem, hiszen a #CoffeeTimeChallenge2017 során kávézók fedeztek fel engem is, akik elkezdtek követni, én pedig új helyek után kutatva az ő oldalukon landoltam. A Kedvenc Nassolda így már az Instagramon keresztül is megfogott: letisztult hely, sok fénnyel, ínycsiklandó finomságokkal, amiket ráadásul bárki kipróbálhat, hiszen ők elsősorban  glutén-laktóz-cukor mentes édességeket készítenek.




MI LESZEL, HA NAGY LESZEL? - HUSZONÉVESEN

Ha van question of the day, akkor nekem ez az: Mi leszel, ha nagy leszel. És nem ám én kérdezgetem a 12 éves öcsémet – aki szerintem sokkal biztosabb abban, hogy mit szeretne a jövőjében, hanem mások kérdeznek engem, vagy én magamat. Még így, 25 éves koromra is. Hiába az évek, meg a (külföldi) tapasztalat, valahogy ez most nem egy fancy „rutin meg az évek” monológ lesz…




UTAZZ VELEM: PUSHKIN - CARSZKOJE SZELO -SZENTPÉTERVÁR

A téli hónapokban extrán nehéz kimozdulni otthonról. Az itteni hideg annyira nem is akasztott ki, sokkal inkább a szürkeség. Bezzeg -20 fokban sütött a nap, így én igazán visszasírom a mostani épphogy nulla alatti hőmérséklet helyett. Annyit tudok kierőszakolni magamból, hogy bemetrózom a belvárosba, megkeresem a legújabb kávézót, amit kiszemeltem magamnak (a 2017-es év egyik célja, hogy 50 kávézóba ellátogassak, amiről Instagramon vezetem a kihívást #CoffeeTimeChallenge2017 néven), eltöltök néhány kellemes órát a kávémmal és valami egészségesnek tűnő kajával, majd jövök haza. Persze ezzel elmegy az egész délutánom, de nem is bánom.


DOBD FEL A SALÁTÁDAT! #MYFITNESSJOURNEY

Még a berlini utam során találtam rá a Salaid salátabárra (ha Berlinben jártok, kötelező!), ahova mindhárom visszajártam. Ritka az, hogy szimpla salátabárt ennyire megszeretnék, de jó volt finomat enni és egészségeset. Aztán nem bírtam magammal otthon sem, ezért megvettem mindent, hogy én is atomkirály salátát tudjak összedobni – otthon.


MIÉRT NEM FAGYNAK MEG AZ OROSZOK?

2017 egyik célja az volt, hogy heti 1 videót felrakok a Youtube-ra :) A maiban kiderül, hogy mi az oroszok titka :D 





OROSZ TURISTA VÍZUM EGYÉNILEG

Régóta vágysz Vodkalandra, szeretnéd bejárni a tajgát, vagy a nagyvárosok vonzanak? Kíváncsi vagy milyen az igazi borscs, vagy a vodka savanyú uborkával? Oroszországba jutni bár több energiába kerül, mint az Unión belül, hiszen nem csak a repjeggyel kell bajlódni, hanem a vízummal is. Első körben bemutatom, hogy hogyan lehet a legolcsóbban kihozni a turista vízumot (maximum tartózkodási idő 30 nap)  :)


HOW TO #WOOPWOOP in 2017 - CÉLOK 12 PONTBAN

Először is boldog új évet mindenkinek, remélem mindenki úgy libbent/csúszott/itta át magát az új évbe, ahogy szerette volna. A 2016-os évet kellőképpen lezártnak tekintem, így pedig január elsején nincs is jobb és kellemes dolog, mint felvésni a terveinket a jövő évre. Úgy ültem neki a listaírásnak, mint akinek az élete múlna rajta :D Nem tudom, hogy most tényleg változnak a nagy energiák, és kurva jó évnek állunk elébe, vagy szimplán jó évünk lesz, mert ennek így kell lennie. Meg amúgy is minden döntés kérdés, szóval… Kurvajó évünk lesz #woopwoop!




Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.