UTAZZ VELEM - AVIGNON & TAIN L'HERMITAGE

Olyan gyorsan megy az idő, mégis a pillanatban olyan lassúnak tűnik az élet: még egy mozdulat, még egy nap, még egy hét, aztán mégiscsak mindjárt vége a nyárnak. A 2016-os nyár, mint egy pillanat, úgy röppent el felettem, hiszen olyan,mintha meg sem történt volna. Álmodtam két hét valóságot júliusban, de most távol van az otthoni életem, én pedig hullámzóan élem meg a sivár ittenit, Franciaországban.

Mostanában sűrűn kell pozitívumokat keresnem, hogy jó, hogy itt vagyok (pont ezért fogok írni hamarosan a hajós élet előnyeiről és hátrányairól), oka van annak, hogy itt vagyok. És nem feltétlenül azért gondolkodom ezen annyit, mert otthon lennék (bár el tudnék viselni néhány szürke hétköznapot), ugyanis nagyon jól tudom, hogy otthon még jobban sírna a szám, de a mindennapos melótól azért be tud csavarodni az ember. A táj hetente ugyanaz, meg vannak a bejáratott útvonalak, nehezebben is mozdul másfele az ember. De azért néha sikerül. Pont ezért is találtam meg ezt a cuki párducmintás fotelekkel teli French Coffee Shop nevezetű helyet Avignonban, amikor az umbrella street-et kerestem fotózásra. Ma pedig pont úgy készültem a kávézásra, mint egy randira. Szerencsére korábban végeztünk a reggeli műszakkal, így fél óra alatt emberré varázsoltam magamat (úgy, hogy volt olyan munkatárs, aki alig ismert meg – ennyit ér az uniform :D), és elsétáltam a kis kávézóba a laptopommal. Lehet, hogy meg vagyok húzatva és azért érzem így, de végre magaménak kezdem érezni Avignont. Egy kávézó kéne ehhez? Lehet, hogy azért szeretem a kedvenc városaimat, mert hatalmas mennyiségű kellemes kávézó – me time helyek – van bennük, én meg ezektől otthonosan érzem magam?






Aztán vannak sailing-elős napok, amikor délután hasítunk a vízen, de mázlink volt a héten, és az egyik kis városban, Tain L’Hermitage-ban is hamarabb végeztünk, így végre elnézhettünk a csokimúzeum shopjába. A múzeumot nem ajánlották, mert tévén keresztül lehet megnézni, hogy hogyan készül a csoki, így csak kóstolni mentünk. Csoki-undoritiszem lett :D 














4 megjegyzés

  1. az a körtelé honnan van? meg mernék esküdni, hogy mikor kint au pair-kedtem, a kinti családommal ugyanilyet hoztunk Mirmande-ból az ország másik felére haza, és elvileg ez ilyen "csakottkapható" cucc, vagy ilyesmi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis városka kis bódéjában vettem a Rhone mellett :D De elég jó volt :)

      Törlés
  2. Mar nagyon vartoam a kovetkezo postot!
    Mer nagyon ugyesen chinalsz minden!
    Vigyaz magadra.udv.olga

    VálaszTörlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.