HOME SWEET HOME?!

Hello. Szóval van ez a blog, ahova szoktam írogatni – sajnos nem is mondhatom, hogy írni, mert mostanság el-el tűnőben voltam – de végre úgy érzem, hogy a 3D-s valóságba kiadtam minden érzésemet a saját bff-jeimnek, vagy akiket inkább már drive-oknak hívnék. És mi a legtökéletesebb lezárása egy sztorinak? Hát ha leírom: azzal befejezetté válik és talán az is kiderül, hogy hogyan kerültem haza oly’ hirtelen. És köszönöm az érdeklődést irányomba, remélem mindenki választ talál kérdéseire, talán még én is :)



Nem tudom ti hogy vagytok vele, de amikor munkára kerül a sor én általában  dolgozni szeretnék menni. Legyen bármilyen motiváció is mögötte (szakmai, anyagi, egyéb), nem egy szappanoperát szeretnék ilyenkor becélozni, és pláne nem a főszereplő pozíciókat. Az is megérne egy posztot, hogy miért kedvelem kevésbé a magyar nemzet által erősen reprezentált hajókat/munkahelyeket, de talán a külföldön dolgozó/élő magyarok egyet értenek velem – talán ezért is értékeltem annyira a pétervári hónapjaimat, ahol lényegében magyarmentes környezetben voltam.
A munka most kevésbé volt megterhelő, mint az eddigi hajókon – másik cég ugyebár – sőt szabadnapjaim is voltak, amikor mehettem felfedezni, vagy shoppingtúrákat tartani (és a kávémániámat kiélni egy-egy Starbucks területén, ennyit a francia kávéról). Egy barátnőm mindig megerősít, hogy az online életemben is olyan vagyok, mint az offline-ban és vica versa, ezért nyugtatom magamat, hogy olyan borzasztó nem lehetek. Szerintem több tucat verzióban laktam már másokkal különböző albérletek, kollégiumok, munkahelyek, táborok és egyéb programok alatt, így biztosra vehetem, hogy elég széles skálán mozgok kompromisszum tekintetében. Laktam már csehekkel, lengyelekkel, franciákkal, nigériaival, spanyolokkal; voltam második ember a szobában, de tizedik is, így bizton állíthatom, hogy törekszem a kompromisszumokra és a közös jó megoldásra – mert olyan mindig van, csak ugyebár engedni kéne. Másrészt a való világban mindig is vágytam ennek az országnak a tengerpartjára, ahonnan a két szobatársamat szakajtották, mégis most meggondolnám, hogy egy eddig kevésbé szeretett északi helyre mennék, vagy hozzájuk Portugáliába. Csak olyan érdekes dolgokat emelnék ki, amik szerintem nemhogy kulturális különbségekből nem fakadhatnak, hanem akár az egészségre sem voltak megfelelő hatással: a 30 fokban alvást még a meleget kedvelőknek sem ajánlom, vagy mondjuk háromszor annyi pokróccal (igazából az én kedves anyukámat, aki a tajgáról hozott ide, ez is biztos az én problémám); vagy másik kedvencem a 10 négyzetméterből kettős fürdőszobaajtó nyitva hagyása fürdés alkalmával. Ismertetném a játékszabályokat: egy 10 négyzetméteres odúban hárman laktok; az építmény „hajós” mivoltából az ablakok nem nyithatóak – kicsit sem – a légcsere így csak a légkondicionáló segítségével megoldott. Egy 40 fokos vízcsapatás fél órán keresztül nem hogy csak nekem nem tesz jót, de a bepárásított laptopom sem fog örülni.

Na de hogy túllépjünk ilyen kis dolgokon, mert hogy ezek egyéni szoc.problémák ugyebár, azért hozzátenném, hogy a reggeli „nemtartomtiszteletbenazalvónépséget” fürdőben öltözős-sminkelős rutinom sem volt megfelelő nekik, pedig sajnos nincs varázspálcám ruhaváltoztatásra hajnali 5-kor, amikor is heti 1-2 alkalommal reggelit kellett előkészíteni. E mellett persze még szót ejthetnék a nem korrekt főnökökről is, akikről meg is jegyeznék néhány szót, de nem szeretném, ha fröcsögésről szólna a poszt, hiszen ezt a lelkibazdmeg-apparátust már megkapták a drága barátaim. A lényeget összefoglalva a kezdeti kedves és normális beszéd átalakult egy hisztis picsás, artikulálatlan vinnyogásba – és nem részemről, hanem az újdonsült főnök részéről. Mikor már bullying is felmerült – szintén nem részemről – akkor fogtam magam és a helyi pletykákra is hivatkozva hívtam fel a HR-t, azoknak a személyeknek az irodáját, akik elvileg képviselnek és foglalkoznak az ügyeinkkel. Számomra egy jó főnök, vagy inkább vezető biztosan diplomatikus és tud normális hangnemben beszélni a beosztottjaival, mégha elbocsátásról is van szó. Nos esetemben nem ez történt, legalábbis ami a normális hangnemet illeti. Az eredeti „szappanoperás” tervről, miszerint az utolsó munkanapomon a kezembe pottyantanak egy repjegyet előbb tudomást szereztem: a HR-munkatárs szerint nem végeztem jól a munkám, továbbá „rosszul viselkedtem” – a magyar nyelv cifraságait nem használnám ki, de kérdem én és a normális hangnemem, ezt nem lehetett volna tolmácsolni bármikor is felém, ugyanis az utolsó két hétben már csak annyit kaptam: „ az utolsó lehetőséged” – persze mindezt fix repjegyekkel már. Igen, ideggörcsben voltam néha, ugyanis szeretem a tiszta játékot, így meg én is részévé váltam a szappanoperának, viszont azután a bizonyos telefonhívás után higgadtan mondtam meg a magamét, amit eddig „visszabeszélésnek” minősítettek.

Ezt a céget nem fogom ajánlani senkinek, mert bár a munkavállalói körülmények (mint a napi 8-9 óra munka és heti egy szabadnap) nagyon kellemesek, viszont a légkör egyáltalán nem luxushajóhoz méltó, továbbá primitív és inkább egy óvoda szintjén játszódik, valamint szakmai tapasztalatnak sem ajánlom, mert itt nincs miből építkezni. A luxushajó, ami mindenki fantáziájában él, azt nem itt kell keresni. Érdekes módon az intelligens embereket nem szeretik itt – és most tekintsünk el az én példámtól, sok hasonló sztori folyik mostanság ismerősöktől, akikkel más cégnél dolgoztunk együtt.

Az én sztorim végül királylányosan végződött. A telefonbeszélgetés után rögtön megnyugodtam és végre önmagam tudtam lenni. Felülkerekedtem a szappanoperán és már nem kellett meglepődnöm az „elküldésen”, hanem higgadtan tudtam azt mondani, hogy én ezt tudom, sőt jogomban állt telefonálni – úgy látszik a magas lóról ez nem látszik, de a munkavállaló nem alattvaló és többeknek van sütnivalója. A cég korrektsége már rég kimúlt, az utolsó heti borravalómat sem kaptam meg 100%-ban, továbbá az újdonsült leányzóról is csak annyit említek meg, hogy a két portugál szobatársam barátnője… Erre mondják, hogy rosszkor voltam rossz helyen, nem?
Felpakoltam a 23 kilómat bőrönd formájában, felcsaptam a vörös rúzsomat, és mint egy királylány úgy szálltam le a hajóról. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, a szappanoperák világát még mindig nem tartom túl közelinek magamhoz, így nem is kérnék belőle. Szerencsére nem csak egy hajós cég van a világon – bármennyire is szerették volna ezt úgy előadni nekem, hogy rosszul essen; jelentem nem sikerült: rengeteg hal van még a vízben. Így jelenleg bár még nem tudom, hogy hova sodor a víz, de szerencsére van miből válogatni. Köszönöm, hogy velem tartottatok, hamarosan folytatás következik :)






10 megjegyzés

  1. Úgy is kell, fel is piros rúzs és egy hangos "Bssztok meg magatokat!" felkiáltás :D Minél hamarabb el kell jönni az ilyen helyről!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, végülis örülök, hogy így alakult! :D

      Törlés
  2. abszolút megértelek, és hidd el, jobb ez így! vannak emberek, akikkel nem lehet együtt élni, bárhogy próbálkozol! a szemét főnökökről nem is beszélve...
    én a mozibüfét hagytam így ott... mondván velem egy 30 éves, megkeseredett, műveletlen alpári nő ne beszéljen úgy, mint a szarával! fontos tudni, mennyit érünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, teljes mértékben egyetértek! Vannak ennél jobb helyek :)

      Törlés
  3. Szia, lehet tudni melyik cégnél voltál?

    VálaszTörlés
  4. Nem csoda hogy felmondtál, szerintem túl sok a magyar :) Melyik a 6 csillagos hajójuk?

    VálaszTörlés
  5. tuuuul sok :) nincs hatcsilagosuk, masik cegnel vagyok mar :)

    VálaszTörlés
  6. Woww...király! :) Tetszik a blogod, és kíváncsi lennék mitől 6 csillag egy 6 csillag ;)

    VálaszTörlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.