A CUP OF HAPPINESS #5

Ez a drááááága gethakór nagyon nem kedvez a hangulatomnak, azt hittem hamar elillan, de már szombat óta nyomorít, de már kezdek jobban lenni. Azért ez sem lombozott le nagyon, krúzoltam szépen mindenfelé az elmúlt hét során. Nos, lássuk…


  • FELMONDTAM – és nagyon boldoggá tesz! :D Sosem voltam még ennyire „független”, mármint hogy ne lett volna munkám, viszont ahogy lezárultak az egyetemi évek, úgy a diákmunkát is épp ideje volt abbahagyni. Végre kiléphetek a diákságból, én baromira örülök!
  • az előző pontból kiindulva volt időm kipihennem magamat. Pont ez a néhány nap kellett ahhoz, hogy a következő hetekbe kissé kipihentebben induljak neki (erre fel beteg leszek, háhá)
  • barátnős kávézás, ahol nem csak a vizsgámat ünnepeltük, hanem a felmondásomat is :D
  • össznépi táncos találkozó Fehérváron, a.k.a babanézőőőő :) Így együtt pontosan egy éve találkoztunk, nagyon nehéz megszervezni ezeket a találkozókat, ezt az időpontot is két hónapja kitűztük, de összejött.
  • isteni pizzát ettünk ugyanitt.
  • együtt buszoztunk haza Anitával, és végre jól kicsacsogtuk magunkat.
  • sikerült új videót felvennem, sajnos a második betervezettet el kell halasztanom, tényleg vállalhatatlan a fejem :D
  • egy apró blogger megkeresés,egy szívemnek közeli témában :)
  • találkoztam Rékával, s bár a kezdődő „rohamaimnak” volt a szemtanúja, én nagyon jól éreztem magam a teás-kávézásunkkor, és teljesen olyan érzésem volt, hogy már régóta ismerjük egymást :)
  • bepakoltam az olasz „vakációra” – konkrétan egy maratonnal ér fel!
  • Valentin-napon semmit nem csináltam :D kivéve persze a skype-randinkat S.-szel :)


Az a durva, hogy sokkal több mindenre nem emlékszem, jelenleg már csak az előttem álló úton kattogok :)
Heti zenebona: ez a szám segített pakolni. Nem teljesen új, de egyszerűen belehalok olyan jó :D
Heti film: A dán lány. Nagyon tetszett, és olyan érzelmes volt. Lassú film, de az ember közben elveszik a gondolataiban, nem csak a filmet nézi, hanem elgondolkodik az egész akkori világon és párhuzamot keres a mai világban keletkező érzelmekkel… Nézzétek meg, nem akarok spoilerezni! :)
Heti látnivaló: Ezt a srácot véletlenül fedeztem fel Youtube-n, eszméletlenül rajzol és eszméletlenül viccesen! :D



Heti haha: Aki szokott VINE-videókat nézni, azoknak ismerősek lehetnek a srácok. Én is így takarítok egyébként :D



Cleaning without music vs with music... w/ Piques, Max Jr, Dan Nampaikid
Közzétette: Jerry Purpdrank – 2016. január 2.

Heti throwback: A Valentin-napról most nem értekeztem, de egyébként már hajlok afelé, hogy miért kell ennyit foglalkozni vele?! Én egyébként szeretem, úgy ahogy a Halloweent is. Akik rühellik, azok remélem a karácsonnyal is így vannak, érvényesüljön az „élni és élni hagyni”. Egyébként írtam erről két éve ITT. És akkor rólunk egy throwback, egy évvel ezelőtti repteres-búcsúzkodós kép:



Natalia Kubasi (@natussshka) által közzétett fénykép,


Heti motiváció: A Nike Women harmadik epizódját ITT található! Tényleg sajnálom, hogy nincsenek hosszabb részek…


Nektek hogy telt a hét? :) A következő adag boldogságbögre internet hiányában nem fog kikerülni, legközelebb két hét múlva jelentkezem, viszont addig is csekkoljátok a Facebook oldalt, ugyanis két poszt időzítve van :)



2 megjegyzés

  1. Én is örülök, hogy találkoztunk ^^ Ha van közös téma, akkor az első találkozások is lehetnek olyanok, mintha már ismernék egymást a felek :) Egyébként én is így éreztem végig a kávézás/teázás alatt. Jó utat, jó pihenést kívánok! És persze jobbulást!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó a takarítós vidi : DD

    VálaszTörlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.