HOGYAN UTAZZ NATUSSSHKA-MÓDRA?

Az ilyen sztorikat, amiket én alkotok jobb frissen közzé adni, mert ilyenkor még sziporkázom és puffogok rajta, most már hogy otthon vagyok és végre normális körülmények között püffölhetem a laptopot, hát még jobb. Tehát időszámításunk után 2000 évvel, meg még 15-tel abban a szerencsés helyzetben ébredhettem október 27.-én, hogy az évben másodjára meglátogathatom szeretett városomat (persze nem csak a városért mentem, na). A legutolsó pétervári utam már bő fél éve volt, azóta szinte búgócsigaként jártam erre-arra, így már minden sejtem kívánta ezt a kéthetes relaxációt.



Csóró egyetemista lévén (bár már szintet léptem Dankóhoz képest) próbáltam minél olcsóbban megúszni a megúszhatatlant: így vettem véletlenül ukrán repjegyet, amit a kettős légtérzár miatt töröltetnem kellett és 3 napos telefonon-lógás után újravásárolni oroszéknál (Aeroflot, még mindig imádlak). Amikor ennyire belejön az ember a matematikába, akkor aztán próbál spórolni mindenhol – meg ugye alapból is, inkább máshol és mára költeném ezt a pénzt (kávéra, sushira :D), minthogy a transzportot szponzoráljam.

Áprilisban még nem volt semmi politikai harc, emberözönlés (igen, a menekültekről beszélek), ezért full simán el mertem menni egy fél 7-es vonattal a 11-es gépemre (reptéri transzferrel). Nos ebben már nem voltam ennyire biztos most, ezért az első vonatra vettem jegyet. Nem szeretek feleslegesen kiadni kétszer annyit, de ha lekésem a gépet, akkor kicsit elszállt volna az agyam, így végül kétszer annyiért és 2 órával korábbi indulásra megvettem a jegyet.

Előző este nem tudtam aludni, ahogy azt a pétervári vlog első részében is ecsetelem – talán erre is kitérek egyszer, hogy milyen érzés valakivel úgy találkozni, hogy mindennap beszélgettek és összetartoztok, de a távolság és az időzónák kicsit összekúszálják a dolgokat – mindenesetre hajnali negyed 5-kor trappoltam a vasútállomás felé. A vonat már benn állt, el is indultunk időben, mikor is egy kisebb állomáson hirtelen nagyon soknak tűnt az állási idő. Hja, hoppá, nem működik a gép. Végül valahogy elindultunk, majd 2 perc múlva némi ima mellett hallhattuk: végleg elromlott a vonat, REMÉLEM még be tudunk gurulni a következő állomásig. Höhö, koffeinmentes állapotban szerencsére még nem fogtam fel annyira, így hát vártunk egy vonatra, ami elvitt Hegyeshalomig, majd onnan egy másikkal Bécsbe vettük az irányt. Trust me, 32 kilóval ez nem volt olyan vidám, azon a reggelen nem volt sok őszinte mosoly a reptérig. Ismeretlen pasi segített hurcibálni az osztrák HÉV járatai között a bőröndömet – ezer hála, így végül időben kiértem némi koffein-töltésre az út előtt. Minden oké volt odafele, szóval jöjjön a vágás, és indulunk vissza Magyarországra.



Kezdeném azzal, hogy teljesen hülye voltam, vagy inkább csak magasról tettem az egész hazautamra – mert nem is akartam hazajönni -, ennek fényében az emlékképeimben turkálva alakult ki bennem egy idilli kép, mely szerint olyan szépen hazaérek, hogy még a fél 6-kor kezdődő táncedzésemre belibbenek mind a két hatalmas bőrönddel. Hahahahahaha

Kezdjük ott, hogy ismét nem aludtam. Pörögnek a másodpercek, annyira jó volt két hétig jókor lenni jó helyen, jó emberrel, hogy szinte fáj kimondani, hogy „basszus 4 óra múlva lelépek, és majd találkozunk jövőre”. Ennek örömére jó későn  kezdtünk el pakolni, hajnali egykor az egyik szomszéd még ránk is bontotta az ajtót, hogy mit merünk bulizni? (Én épp az online világban merengtem, míg Sam pakolászott). Kicsit ráremegtem, mert a pacák háromszor akkora volt, mint mi, és full idegbeteg, én meg idegbetegen még nem tudok oroszul kellő hatással ordibálni, hogy b@ssza meg, mert nincs igaza, szóval tőmondatokban, félig szívrohamot kapva krúzoltam a szobában. Végül kinyúvadtunk az ágyon és átbeszéltük a világegyetem nagy rejtélyeit, hogy aztán az utolsó percben végül elaludjak és felriadjak az ébresztőórára. Fél óra után már az esőben loholtunk a leadott megállóba, ahol vártuk a taxit. A taxis nem talált meg minket, így fél órát álltunk a nyirkos időben. 

Zombi-üzemmódból csak akkor ébredtem fel, amikor a bőröndöt fel kellett tenni a mérőszalagra, már a reptéren. Hiába mértem le még otthon, azóta húsz dolog cserélt gazdát (páleszok-vodkák testvéri szeretete), és sajnos volt már rá példa, hogy néhány dolgot át kellett gyömöszölni a precízen összetákolt bőröndből a másikba 5000 ember előtt  és nem, nem volt vicces. Azóta mindig ezen parázok, mert fizetni nem fizetnék, de nem is akarnék ott hagyni semmit a repülőtéren.

Bő 3 kilóval lett kevesebb, így megkönnyebbülve huppantunk le a váróba. Nem szeretek búcsúzkodni, és ezt a részt ki is hagynám (pedig háromszor fordultam vissza a cikk-cakkos kordontól, és tényleg olyan filmszerűen torokszorítóan szar érzés elbúcsúzni valakitől). Még mindig zombiként haladtam a biztonsági átvizsgáláshoz, ahol most egy számomra új eszközön kellett végig szörfölni 1 méteren, míg lecsekkolt a gép, méghozzá oldalasan vitt a szalag. Hja, azt tudtátok, hogy Oroszországban előellenőrzés is van a reptéren? Tehát még a nagy csekkolás előtt (konkrétan a reptérre érkezéskor) átdobják a cuccodat a kis gurulószalagon, és át kell menned a fémkapun, ahol most számomra újdonságként a telefonomat is meg kellett mutatni – mint kiderült, a bombák távvezérlője lehet telefon-kinézetű. Gondolom a hölgy örült, hogy megnézhette a háttérképemet :).

Visszatérve már suhantam is a gépre, sajnos középső helyet kaptam, de tudtam aludni (képzelem milyen kedves látvány lehettem hátranyaklott fejjel). Moszkvában hasonlóan szép, nulla közeli állapotok uralkodtak fokokban, és természetesen 50 km-t kellett sétálni. Én marha 200 rubelt hagytam „vésztartaléknak”, hogy Moszkvában találjam meg a legolcsóbb helyet a legolcsóbb dologgal, wifivel és áramforrással. És hiába voltam éhes, mit vettem inkább? KÁVÉT.



A moszkvai nemzetközi reptér egyébként nem tartozik a kedvenceim közé, ugyanis nincs normális wifije. Sms-ezgetned kell velük, ami pénz (pláne külföldi számról, én meg szépen lementem nullába az orosz kártyával haha), minden hülyeséget kitalálnak, pedig szinte a legfontosabb az utazó embernél, hogy legyen wifije, ha máshol nem, akkor a reptéren!
Nagyon belemerültem a kávéba, a gépet is a kamerám zoomjával csekkoltam néha, és emeljük ki a NÉHÁT, ugyanis véletlenül kérdeztem csak rá a húgomra, hogy mennyi az idő Magyarországon… A válasz után leforgott az életem, ugyanis elnéztem az időt, és 5 perccel a gép felszállása előtt, maratoni futókat megszégyenítve rohantam az egész pakkommal. Még egy infarktus közeli állapot, mert ilyen bénán lekésni egy gépet – 100 méterre a beszállási helytől.

Végül ezt az utat is sikeresen túléltem – hála a drágakő-gyűjtő játéknak, amire rákattantam néhány napja. És eljutottunk az izgalmas részhez (sokat tudok ám beszélni :D). Natussshka úgy álmodta meg, hogy a gép leszállása után, miután belibben az EU-állampolgároknak fenntartott határsávban – mint egy díva – felkapja a bőröndjét (mind a 20 kilóval), némi fizikai és lelki rendberakás után egy nagy szendviccsel a kezében felszáll a Győr felé tartó buszra. HAHAHAHA. Szép álom. Volt.

Tény, hogy boldog voltam, hogy egyben leszálltunk. A landolás kicsit durvára sikerült, a gyomrom elcsúszott a helyéről, de végülis minden rendben volt. A „határon” pedig tényleg dívaként, fülig érő vigyorral libbentem be, miközben a Facebook aktuális világraszóló híreit töltöttem be a hírfolyamomba, megjelent a kis bőröndöm, libbentem ki a bécsi repülőtér csodálatos wc-ibe (mekkora királyság, hogy beférsz két nagy zsákkal a wc-be úgy, hogy nem lóg semmi rossz helyre, nem kell egyensúlyoznod, aaaah). A bécsi időjárás, nos egy plusz 13-14 fokkal kellemesebb, mint az orosz, ezért jegesmedvéből barnamedvévé kellett változnom, majd tényleg felszerelkeztem némi elemózsiával, hogy várjam a buszt. Ami jött is, viszont azzal a ténnyel, hogy bár érinti Győrt, de NEM áll meg. Hahaha. #storyofmylife

1 órám elveszett, bááááh. Két járat áll meg Győrben: reggel 7-kor és este 7-kor. Ha megvárom az estit, akkor nem jutok haza Veszprémbe, az meg teljességgel kizárt. Akkor vonat? De hát DIREKT nem vettem vonatjegyet, mert áprilisban is olyan szépen dobhattam ki az ablakon, hogy most meg sem próbálkoztam venni. Hja, és a Railjetes jegyek csak Magyarországon olcsóak, ha nem ott veszed, akkor mocskos drágák. Szóval irány az ÖBB.

Az osztrák infó-pultosok nem cukik. Nem az információ minőségével van a baj, hanem annak átadásáról. Amikor úgy érzed, hogy kicsit már bőven sok volt ez a nap, hulla vagy, erre az élet megdob még egy lappal, hogy találd fel magad. Tehát a menetrend az volt végül, hogy beHÉVeztem a Hauptbahnhofra, ahol végül 2 órával később indult csak vonat Magyarországra. Természetesen a mobilomnak áram kellett, nekem is kellett valami töltődés (koffeinben gazdagon mondjuk), így betaláltam ezt a cuki helyet, ahol elücsörögtem. Egyébként a Hauptbahnhof egész szépen hajaz egy reptérre, hasonlóan tágas, szépen kiépített, gépiesített épület, ahol minden ki van táblázva rendesen (pluszpont Bécsnek).



Bár Győr volt a cél, de mégis csak Hegyeshalomig kértem jegyet, mert fele annyiba került, és Magyarországon diákként a 10 eurós plusz nekem 500-600 Ft. Tudjátok, a csóró diákság, meg a leleményesség. Itt jön az, hogy ahol az élet elvesz, valahol majd vissza is ad. Szóval Hegyeshalomnál majdnem leszálltam, de mint kiderült nincs nyitva jegyiroda, szóval tényleg lehet venni jegyet a vonaton (woopwoop, még sosem vettem, mert jó kislány vagyok :D).Hét perccel jártunk Győr előtt, amikor már el is engedtem, hogy én bizony ingyenélőként jövök Hegyeshalomtól, de ha jön a kaller megveszem a jegyet. 3 perccel leszállás előtt csak megjelent az úr, szerencsére először a másik oldalon ülő bácsi vett jegyet (plusz másodpercek a vásárlásért :D), majd a mögöttem ülő párról derült ki, hogy a jegyük már nem érvényes és a kavarodás magyarázása közben szépen beértünk Győrbe, így végül lehetőségem sem volt már jegyet venni (de bánom, ehh), szóval megléptem vigyorogva, és rohantam jegyet venni az utolsó vonatra, ami Veszprém fele indult.


A sok utazás annyira kiütött, hogy felriadtam valahol és azt hittem megérkeztünk; gyorsan felöltöztem és indultam volna, mire leesett, hogy VeszprémVARSÁNYban vagyunk, szóval jött még némi döglődés. 

Az előző héten elkészült a pétervári vlog első része, lassan kész lesz a következő rész is, remélem várjátok :)


FACEBOOK | INSTAGRAM TWITTER | G+ | ASK.FM


2 megjegyzés

  1. Hát ez fergeteges :D
    Én mindig mindenen parázok, de leginkább azon, hogy lekésem a repülőt. Egyszer sikerült, London közepén állva jöttem rá, hogy két órával elnéztem az indulást. Hoppá..
    Gondolom szuper volt a kiruccanásod, tervezel hosszú távra is kimenni (megint)?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én nem tudom mit csináltam volna, ha lemaradok a gépről :D :D Nincs kedvem átnézni 5 millió kisbetűs írást, de nagyon közel voltam :D :D Tervezek menni még, a hosszútáv szerepel a terveimben, még csak terveim vannak, de remélem hamarosan sikerül megvalósítani őket! :)

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.