1 ÉV, 2 KONTINENS, 3 ORSZÁG

Azt hiszem már kislánykoromban letettem a szőke hercegekről. Valahogy mindig olyan „túlon túl” figurák voltak: túl jóképűek, túl lovagiasak, túl szexik (ezt nem kislánykoromban gondoltam). Soha nem is értettem, amikor valaki hajszín szerint esett bele férfiakba, mintha a pink szemüveg egy dekódoló lenne, és csak x minőségű hajszíneket szkennelt volna magába és pittyegett: jópasiszőkehajjal-kód aktiválva.
Később – jóval később – beleestem a hip hop világába, aminek talán elég nagy hatása volt rám, de azért nem ezek irányították a a preferenciáimat a nők és férfiak közötti párkeresés dzsungelében. De talán mégis itt kezdődött valami – vagy mégsem. Talán pont ott kezdődött, amikor minden párkeresési akciót kivágtam az ablakon, és eldöntöttem, hogy a külföldi félévem bizony kurva jó lesz. Semmi nem tart vissza, nem köt le, nem köt „haza”, nem köt máshova, csak az én krúzoló lelkem van egy szál magában a világban.

Szerda este volt, és én eldöntöttem, hogy a város túlsó felén levő táncórák nem érik meg a 3 óra metrózást, így testtuning gyanánt inkább a kolesz konditermébe vonszolom le magam. Féltem, és izgultam, hiszen senkit nem ismertem szinte még addig, és a konditerem sem volt valami csalogató a több tucat régi, szinte rozsdás súlyzójával együtt. Ha a tánchoz nem jutok el, akkor elhozom magamhoz – ezt mantráztam magamnak, míg leértem a lifttel a hatodikról, mert nehogymá’ a sportoláshoz megmozdítsam magam. A levegő nedves, és biztos vagyok benne, hogy az allergiám is kijön a láthatatlan penésztől, de van tükör és van girja is, amit otthon csak kettlebellnek ismertem, de oroszhonban oroszul emelgetem. Még meg volt bennem az az izgatottság, ami az új onnan érkezők miatt pumpálta belém az adrenalint és csak a fél fülemben szólt T.I… Amikor már megnyugodtam, és kikapcsoltam a külvilágot, akkor a kör körbeért a másik fülhallgató helyére tételével.

Az ajtó hangosabb nem is lehetne, hiszen Nicki szövegét is elnyomja, miközben nyújtom magam. Nem gondoltam volna, hogy ezt a termet más is használná, mert szinte rohad, de valaki mégis van a külső szobában. Köszönünk egymásnak, és bár értem minden szavad, inkább angolra váltok, mert félek hibázni oroszul és ez azóta is az egyik legnagyobb problémám magammal. Persze a kommunikáció innen sem megy könnyen, a francia gyarmatosítás erősen érződik az angolodon, sokszor csak mosolygok és reménykedem, hogy nem kérdést tettél fel.
Tudom, hogy első pillantásra elkönyveltél bad girlnek, hiszen te mesélted. Azt, hogy szerinted minden héten fetrengek a bulikon (nem, nem mások hányásában, de nem is a sajátomban), duplán szívom a cigarettát, és szimplán fancységből járok le gyúrást imitálni. Ezt már két hét múlva meséled a szobádban, mikor is kicsit erőszakosan meghívattam magamat az általad csak nigga-partynak hívott esti italozásba, ahol én persze alkoholmentességemhez híven banánteát kortyolok és csak a vízipipa füstje szennyez. A haverjaid jófejnek tartanak, én pedig szintén jófej havernak téged. Csak ennyit akartunk nem?
Én egy kis társaságot, mert Oroszország amilyen gyönyörű, annyira fagyos is, az ott élő emberekkel együtt, te pedig hoztad otthonról a nyitottságodat és a hakuna matata-érzésedet. Te pedig megláttál bennem valamit ott, a konditeremben, amit sokan nem, pedig hiába próbálták.

Vettem a jeleket, tényleg, de te sosem voltál abban a kategóriában számomra, sőt! Kivételes helyed volt a friendzone-ban, és az első beszélgetéseinkből végig egy nagy hárítás írható a számlámra. Egyszerűen csak nem értettem, hogy te mit szerettél volna tőlem. Annyira abszurd volt, hogy Hófehérke majd pont veled szeretne bármit is – hiába is volt oda az egész fekete kultúráért.
De valami elindult. Szerettem, ha írtál az orosz fészbúkon, és szerettem, ha eljöttél velem a konditerembe. Sokszor te motiváltál, és utána addig csavartam a dolgokat, mígnem meghívtál vacsorázni magadhoz. Nem volt gyertyafény, sem normális asztal, csak a laptopod előtt ettünk, én vittem a filteres banánteát, és a kedvenc zöld bögrémet, amit azóta is te használsz. Minden alkalommal bujdostam a szobatársam elől, mert nem akartam hülye keresztkérdéseket kapni, amiből nem jöttem volna ki jól, hiszen hiába akartam volna bemagyarázni, hogy csak egy haverhoz megyek, úgysem hitte volna el senki. Én pedig oda mentem!

A főzésnél sokszor csak tébláboltam, a chill hangulata vitt hozzád, a vacsora csak a ráadás volt. Ezek voltak a kedvenceim, mindig is mondtam neked, hogy ennél kellemesebb élményeim aligha lesznek: a kedvenc r’n’b zenéim, köztük Akonnal és R.Kellyvel, miközben csak fekszünk és vízipipázunk. Mint két jó barát. Bár nem tagadhattam le, hogy imádtam veled tölteni az időt, most is a kedvenc emlékeim közé tartoznak ezek az esték. Csendben kiosontam a hatodik emeleti szobából, ki a liftig, ahol imádkoztam,hogy senki ne vegyen észre. A külső lépcsőház októberben már használhatatlan volt, mert megfagytam volna, így a lift volt az egyetlen opció. Mindig hívnom kellett téged, hogy beengedj, aztán rögtön mentem is az ágyadra feküdni. Meséltem az óráimról, ahol programozni kellett, én pedig azt sem tudtam, hogy mi fán terem. Meséltem a blogomról, a terveimről, a gondolataimról. Te közben főztél, vagy a vízipipát izzítottad, ami után csak te voltál, én, a füstfelhő és Akon.



Volt, hogy megritkultak a találkozásaink, és volt, hogy a közösségi felületeken sem beszéltünk. Talán megmaradtam annak a jéghercegnőnek, aki sosem akartam lenni. De a sors valahogy mindig egymás mellé kevert minket. Mikor a szomszédos fitness klubból futottam a kollégiumba csapzottan, és beléd ütköztem az ajtóban, vagy a boltban, ahol véletlenül egymás után álltunk a sorban. Akkor mondtam neked, hogy lesz majd egy este a kedvenc helyemen, ahova ingyen juthatunk be. Te rám bíztad magad, én pedig igyekeztem megszerezni a jegyeket arra az estére, bár addigra ismét elkeveredtünk…
Ismét egy keddi nap, hideg van és én megint nem úgy öltöztem fel, ahogy kellett volna. A kabátom alatt megfagyok, és a barátaimnak nevezett emberek szimplán felszívódtak. De én ilyenkor is hajthatatlan vagyok és egyedül bolyongok a metróban. Átszállok a Majakovszkáján, visz magával a tömeg, én pedig megyek utánuk. Már a lila metrón ülök, ismét hip hop szól a fülemben. Mindig megnyugtat, akkor is ha egyedül vagyok egy még idegen város idegen metrójának idegen metró kocsijában. Alig ismerek valakit, és ahova megyek szintén nincsenek túl jó kilátásaim. Tényleg nem ismerek senkit, és annyira egyedül megyek, amennyire csak lehet. Kiszállok a Buharetszkáján és bár nincs rajtam szemüveg, mégis érzem, hogy valaki szúr. Még el is megyek melletted, és tényleg nem vettelek észre, mert szemüveg nélkül túl lassan zoom-olok. De te odajössz és örülsz, hogy látsz. Ez persze a melletted álló csajról nem mondható el őszintén. Pont azt érzem rajta, mikor a friendzone srác mellé hirtelen odakeveredik egy potenciális jelölt és emiatt hirtelen szuperértékes lesz. Végül veletek tartok, és örülök, hogy van végre egy ismerős arc, így már nem vagyok olyan egyedül ebben a hatmilliós városban.

Pedig akkoriban még sűrűn éreztem ezt. A szürke időt nem tudtam olyan gyorsan megemészteni, mint ahogyan ellepte a várost. A hétköznapok egysíkúak voltak, mert én tengernyi idővel rendelkeztem, mások meg semmivel. Csodálkoztál azon is, amikor egyedül kerestem meg a Newton-graffitit, bár erre én is büszke voltam. Sosem szerettem egyedül menni, mert szeretek osztozni az élményben. Végül pont emiatt nem hagytál azon a borús vasárnapon egyedül menni a városba. Szimpla ürügyként felvetetted, hogy te is megnéznél néhány dolgot a nagy plázában, így inkább velem jönnél.
Az volt az első kávézásunk, bár akkor még csak egy nagyon érdekes személy volt az életemben, aki Afrikából jött a nagy Oroszországba és akit jó lett volna még inkább megismerni, mindenféle hátsó szándék nélkül. Sosem ismertem még senkit Burundiból, sőt miattad tudok az országról is. A szavaidat úgy ittam, mint a karamell macchiatómat, minden figyelmemet lekötötted a franciás angoloddal.

Az első romantikus filmünk a Fűrész volt közösen, és minden estére hagytunk egy részt. A konditerem után vártál vacsival, én pedig vittem a banánteát a zöld bögrémben. A negyedik este végre átkaroltál. Mint a megbénult tinédzserek, akik nem tudják mit kezdjenek a másikkal – körülbelül így éreztem magamat azokon az estéken. Akartam, hogy akard, és én lehessek a félénkebb, aki mintha csak ürügyként bújna melléd, hogy elérje a vízipipa szárát.
Egy hónap múlva már úgy mesélek rólad, mint a fekete herceg, aki ismét visszarepít a tinédzserkori gyomorremegéses érzésekbe. Az események elkezdtek felgyorsulni, bennem pedig már akkor zakatolt az érzés, hogy rossz lesz elmenni januárban. Pedig mennyi minden történt addig! Randevúztunk, és te moziba vittél, ahol csak nekünk kettőnknek vetítették a Madagaszkár pingvinjeit, néhány hét múlva pedig együtt szerveztük a karácsonyi születésnapomat egy olyan országban, ahol hivatalosan nem is vagyok karácsony szülötte. Az a nap életem egyik legemlékezetesebb napja volt és lesz is sokáig, ugyanúgy ahogy a pár nappal későbbi moszkvai utunk, ahol végre próbára tettük magunkat: vajon egy távkapcsolat mennyivel nehezebb egy közös utazásnál párkapcsolati szinten?
Az évvégét is együtt táncoltuk, pezsgőztük, vízipipáztuk, futottuk, csókoltuk és akkor hallottam tőled azt a három szót, ami biztossá tett, hogy ennek működnie kell, ha már külön időzónákban leszünk és csak a világháló segítségével kommunikálhatunk.
Január vége nagyon hamar eljött, hiába minden együtt töltött percnek, a repülőtéren várakozva az öt hónap is csak pillanatoknak tűnt. Minden hazaútban van egy kis fájdalom, mindig ott kell hagyni valamit. Én akkor a szívemet hagytam a cárok és cárnők városában.

Vajon milyen hosszú három hónap? Lassabban telik-e, ha várni kell valamire? Bezzeg az együtt töltött idő könnyen elszáll, az áprilisi heteink is így szálltak el és én nem lehettem ott a diplomaosztódon júniusban sem. Skype, Viber, Facebook, mindenhol ott voltál: a betűkben, képekben, és néha a videókban is, bár fél év külön töltött időt nem tudtam volna elképzelni még tavasszal. Akkor azt mondtam, hogy háromhavonta látnom és éreznem kell téged, mert összetartozunk. Egyek vagyunk, nagyon erős egyek, mert a fél év eltelt. Millió üzenet, rengeteg félregépelt szóval, jó reggelt üzenettel, és csók-jellel, amik minden telefonon ugyanúgy néznek ki, de a mienk mégis más volt. Augusztusban külföldre mentem, mégsem hozzád. Akkor nem csak otthonról kerültem távolra, hanem picit tőled is. Ami addig összekapcsolt minket, az megszűnt létezni napokra. Amikor kikötött a hajó semmi másra nem vágytam, csak wifire. Egy helyre, ahol csak mi vagyunk, a telefonom, meg én, ami összekapcsol veled. Volt, hogy sírtam, mert nem bírtam elviselni a körülöttem levő történéseket, volt, hogy boldogan meséltem a valóságból kiszakító kávézásaimról. Bejártad velem Bécset, Novi Sadot és picit talán Bulgáriát is. Eközben pedig te is útra keltél és bár egy időzónában éltünk, mégis egy kontinens választott el bennünket.
Az idő telt, én pedig ikszelgettem a napokat, amik egyre közelebb és közelebb vittek hozzád. A fekete kontinens lehetőségei korlátozottak voltak, három hónapig csupán képekről láttalak és csak ritkán hallottam a hangod. Aztán október közepén hiába voltunk egy kontinensen, te mégsem akartál videón látni. Mintha az esküvőnkre várnánk és három hónapig nem érhetnénk egymáshoz. Három hónap szövegen és képeken keresztül. HÁROM HÓNAP. EGY NEGYED ÉV. Minden elképzelésemet felül múltad.
A reptéren idegesebb voltam, mint bármikor ezelőtt. Fél évig nem láttalak, de mintha vakrandira készülődnék és egy új emberrel találkoznék. Ahogy a nekem szánt képeslapodban is írtad, a királynőd vagyok. Egy olyan királylány, aki rég elveszett valahol, de te újra kihoztad belőlem.  A figyelmességeddel, türelmeddel, intelligenciáddal.

Köszönöm az elmúlt egy évet, azt, hogy azon a bizonyos szeptemberi napon megláttál bennem valamit és most ezt itt elmesélhetem.

Köszönöm, hogy meghallgatsz, bármiféle idiótaságról is szeretnék mesélni, a titkos terveimről, amikről senki nem tud.

Köszönöm, hogy vagy nekem és hagyod, hogy egy lufi lehessek, aki szállhat, de köszönöm azt is, hogy fogod a zsinórt, még ha kilométeres is.

Köszönöm, hogy hagyod, hogy az lehessek aki és te is az vagy, aki lenni akartál.
Köszönöm a türelmedet, a hűségedet, a megértésedet, a szerelmedet, amit még soha nem kaptam.

Szeretlek.
I love you.
Я люблю тебя.
Je t'aime.
Nakupenda.






38 megjegyzés

  1. Ez annyira megható, hogy itt könnyezek a képernyő előtt. Mondjuk ilyen szentimentális tudok lenni, de nem ez a lényeg, mert tényleg szívszorítóan szép az egész történetetek.
    Mondanám, hogy át tudom érezni, de gondolom, hogy nem tudom... Jelenleg én is távkapcsolatban élek, de hétvégenként együtt vagyunk. Néha nehéznek érzem, de ahhoz képest, amin Ti keresztül mentek, ez semmiség...
    KÍvánok nektek kitartást, szeretetet, türelmet és MINDENT, ami ahhoz kell, hogy boldogok lehessetek együtt! Túl szép a történetetek ahhoz, hogy ne legyen belőle happy end. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem kitartunk és kívánom ezt nektek is! Gondolom ugyanaz a célunk, hogy hamarabb egy városban legyünk :)

      Törlés
    2. Remélhetőleg nem csak egy városban, de egy lakásban és minden este ugyanabban az ágyban :)

      Törlés
  2. jaj de cukik vagytok :)))) csodálatos ez a történet :) és tervezitek, mikor lesztek végre sokáig egy helyen? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi Liza! :)) Hát tervek azok vannak, csak még hosszú az út odáig, és van jó pár dolog, amivel meg kell küzdenem - egyetem, blabla. De remélem, hogy hamarosan már egy időzónában leszünk :))

      Törlés
    2. drukkolok!! :)) nektek tuti összejön!! :)

      Törlés
  3. hogy ez mennyire édes! sokáig <3 úgy örülök Nektek :')

    VálaszTörlés
  4. Ha csak ennyit írok, vajon elég-e: <3
    Remélem. :)

    VálaszTörlés
  5. Jó érzés volt férfiként is olvasni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. wow, igazán meglepődtem ezen, de köszönöm! :))

      Törlés
  6. Nem is tudom mit írjak, erre nem nagyon lehet mit. :) Kívánom, hogy mindvégig kitartsatok és ha sikerül majd egy helyen élni, akkor is minden úgy menjen, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. :)

    VálaszTörlés
  7. Csodás írás, nem találok szavakat... Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. El sem tudom képzelni milyen nehéz lehet Nektek (mi három évig éltünk távkapcsolatban és bár hétvégeken, illetve az utolsó fél évben hétközben is egyszer találkoztunk, nagyon embert -és kapcsolatot próbáló volt). Minden jót kívánok és azt, hogy minél hamarabb összejöjjön az egy időzóna <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a távkapcsolat mindig nehéz, pláne 3 év hosszú idő (nem tudom, hogy én kibírnék így 3 évet). Viszont Ti jó példa vagytok arra, hogy sikerülhet! :))) És köszönöm, dolgozunk az egy időzónán! :) <3

      Törlés
  9. Én nem csupán könnyezem, hanem zokogok. :'( Átéreztem minden egyes szavadat, gondolatodat. Tudom milyen ez, de mégis szívszorító ezt így olvasni. Gyönyörű szép üzenet, és kívánom, hogy legyen nagyon erős a kapcsolatotok és az a szerelem ami összefűz titeket. Továbbá kívánom, hogy minél előbb együtt lehessetek, és, hogy a boldogságotok örökké tartson. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Andreinám a kedves szavakat, igazán jól esik! :)) <3

      Törlés
  10. "Köszönöm, hogy vagy nekem és hagyod, hogy egy lufi lehessek, aki szállhat, de köszönöm azt is, hogy fogod a zsinórt, még ha kilométeres is." -ez a legszebb mondat....és itt pityergek a gép előtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Ez egy korábbi elméletem volt, és úgy látszik be is igazolódott, hogy aki ilyen madárlelkű, azt kellő távolságban hagyni kell szállni :)

      Törlés
  11. Őszintén megmondom, hogy nem vagyok érzelgős fajta de ezt olvasva most nekem is bepárásodott a szemem. Csodás írás volt. Gratulálok nektek, és kívánom, hogy a kilométerek mihamarabb csökkenjenek köztetek! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Panna, remélem úgy lesz! :) <3

      Törlés
  12. Jaaj de szép, én is elpityeredtem. További sok boldogságot! :) <3

    VálaszTörlés
  13. Jajjjjjjj, de cukor. Amúgy én megmondtam volna, hogy 3 hónap kurva hosszú és lassabban telik, ha vársz valakire.... :D :D Remélem elküldted neki az English version-t ebből az írásból, ha nem ,akkor majd én :D :D ügyikén pusszantás <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát most próbálunk időt találni, hogy lefordíthassam neki szkájpon... Mert mióta hazajöttem még nem szkájpoltunk :( :D Na de ez ilyen, már hozzászoktunk! Imádlak Luvnyi <3

      Törlés
  14. Ez a történet tényleg nagyon szép és megható :)) Még sok sok boldog évet Nektek :)

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Szia!
    Régóta olvasom a blogodat, annyira szeretem sok motivációt adnak az írásaid, és ez a történet gyönyörű :)

    VálaszTörlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.