LIEBSTER BLOG AWARD - ISMERJ MEG JOBBAN!

Egy jó kis lazító poszt a szombat délutáni kávé mellé. Ahogy észrevettem most száguld át a blogvilágon egy kisebb díjzápor, kettő engem is megtalált, köszönöm Megaera Mesevilágának és a Nora’s Diaries-nek! Hátha még jobban megismerhettek, vagy kiderül 1-2 újdonság, de egyre nehezebb már összeszednem a random factokat, és sorrynotsorry, de továbbadni sem fogom. Vágjunk bele, hátha valami izgalmasat hozok ki belőle!



10 RANDOMSÁG MAGAMRÓL

  1. Bár az összes színben megtalálom a nekem tetsző árnyalatot, ha egy színt kellene választani, akkor az a pink lenne. A harsánysága, élénksége illik hozzám a legjobban.
  2. Hét fülbevalóm van és egy ajakpiercingem, tetkót tervezek már pár éve, de kitűztem magam elé egy dolgot, amit ha kipipálhatok, akkor lesz tetkóm :)
  3. Gyerekkoromtól kezdve sportoltam valamit, Kipróbáltam: torna, futás, kosárlabda, tollaslabda, néptánc, balett – oviban haha – klasszikus tánc, modern tánc, végül a taekwondoban találtam meg a helyemet 5 évig. A harmadik év körül már hiányérzetem volt, így elkezdtem hip hopozni, és ez a szerelem azóta is tart ~ 7 év.
  4. A Natushka nevet két és fél éve álmodtam meg. Anyukám kiskorom óta Nataskának hív, így ebből szerettem volna alkotni egy hangzatos nevet a 2013-as amerikai nyaram blogjához. Nagyon kreatív voltam, kicseréltem az a-t u-ra, hogy megjelenjen a US, a „h” pedig az angolosításból jött.
  5. A Natasa becézést jobban szerettem, a fentiekből adódóan is, meg alapból is :)
  6. Középsuliig nem sminkeltem magamat, először a szempillaspirál került fel a repertoáromba. 3 éve rajzolom a szemöldökömet, előtte el volt veszve :D
  7. Mikor berobbant az internet dalszövegeket nyomtattam magamnak és azokat énekeltem el. 3 nagy mappával az akkori kedvenceimből: így tanultam az angolt (persze nem tudatosan). Mindenkinek ajánlom! 
  8. Elég erősen szemezek a videókészítéssel, néhány témát már fel is skicceltem, hamarosan remélhetőleg a technikai háttér is megoldódik, így beindulhat a csatorna (még jobban :D).
  9. Imádok szervezni/rendezni, ha máshol nincs rá lehetőség, akkor az életemben. Rengeteg határidőnapló – mindennek külön: „sima”, fitness diary, blog, továbbá  a kedvenc montázsok/naptárak.
  10. Legkedvesebb bók a magasságomhoz kapcsolódóan (180 cm) ez volt: egy srác azt mondta, hogy először nagyképűnek tartott, aztán rájött, hogy ez azért van, mert magas vagyok és onnan „le kell néznem” :D

Szilvi kérdései

Melyik kitalált világban élnél szívesen? (pl. Harry Potter világa, Középfölde, Narnia, stb.)

Igazság szerint engem nem szívott magába ez a világ, van amiről legalább tudom, hogy mihez kapcsolható. Reménytelen vagyok :D De az Avatar világa bejött :D


Melyik a kedvenc őszi italod?

Még nagyobb kávé. Milyen meglepő. Extra tejeskávé tejszínhabbal. Valamint a teákat is szeretem, gyümölcsös, zöld és különleges teák is jöhetnek – egyébként azokat is halmozom.


Melyik híres regénybeli hősnő szerepébe bújnál szívesen?

Nem vagyok egy nagy könyvmoly, így a filmes adaptációhoz nyúlok most: a tegnap megnézett A lázadóból választanám Trice karakterét.


Melyik könyv elolvasását tennéd mindenki számára kötelezővé?

Bennem a legmélyebb nyomot Dan Brown Da Vinchi kódja hagyta, így talán azt.


Elégedett vagy a keresztneveddel? Ha nem, mit választanál magadnak?

Anyakönyveztetve Natáliaként vagyok. Mindig is szerettem, a vezetéknevemmel együtt is annyira egyedi, hogy senkivel nincs megegyező nevem. Ami viszont egészen vicces, hogy utánanézve a nevemnek az állt a jellemzésben, hogy azoknak a lányoknak szokták adni, akik karácsonykor születtek. Anyuék jól belenyúltak :)


Melyik az a film, amit bármikor örömmel nézel végig?

Mindig más. Nem szeretek egymás után megnézni valamit, mert unalmassá válik. Hangulattól is függ, mostanság a sci-fik kezdtek el érdekelni.


Mi volt a legdilisebb álmod?

Akkor talán lázas is voltam, így elég hülyeségnek tűnhet, de valami kertben voltam, ahol tököket ültettek el és azok elkezdtek nőni, én meg nem tudtam kiszabadulni és azt hittem agyonnyomnak :D


Melyik nemzet konyháját kedveled a legjobban? Miért?

Nincs egy kifejezett kedvenc, a sushit imádom nagyon, de ugyanígy találok az orosz konyhában imádott dolgokat, vagy akár az olaszban is.


Vannak beidegződött, furcsa szokásaid? 

Szeretek az emberek bal oldalán menni, mert a táskámat bal oldalon hordom, és nem szeretem, ha van valami blokkoló, amibe belemegy a másik.


Ha le kellene mondanod egy modern kori eszközről, mi lenne az?

Már meg is tettem. 7 éve nem tévézek, 2 éve a szobámból is kiraktam a tévémet (öcsém nagyon örült neki :D). Bármit szeretnék, az a neten megtalálható, az agyleszívó marhaságok, mint a ÉNB és társai nem izgatnak.



Nóri kérdései

Mi az álommunkád, amit már holnap elkezdenél?

Utazóblogger, pont azt csinálnám, amit szeretnék és élvezek.


Van olyan, amit megváltoztatnál a külsődön? Mi az?

A jelenlegi életmódváltásba pont ezért csaptam, hogy levakarjak némi nem odavaló anyagot a testecskémről :D


Mi a legnagyobb célod, amit szeretnél elérni a blogoddal?

Minél több embernek segíteni, motiválni másokat. Ahonnan jövünk az nem határoz meg annyira, hogy beskatulyázzuk magunkat. Kemény munka és szinte bármit elérhetünk.Ezen kívül, hogy egy kicsit szórakoztassam az olvasókat, én legalábbis jól szórakozom a posztok írásával :)


Mi a legnagyobb félelmed?

Elveszteni számomra fontos embereket. Bár idővel elfogadnám, de a mi kultúránk nem tanulta ezt még természetesnek fogadni, így ezzel biztosan küzdeni fogok.


Hogyan turbózod fel az önbizalmad, ha nagy feladat előtt állsz?

Beszélek magamhoz, meghallgatok néhány feka zenét (a jó odamondósokat, azoktól kellőképpen felhúzom magam :D) és megpróbálom a legjobb formámat hozni: felkészülök agyilag és külsőre is. Ha én jól érzem magam, akkor az önbizalmam is a helyére kerül.


Ha egy napra más ember bőrébe bújhatnál, ki lenne az?

Valami híresség. Nicki Minaj, Iggy Azalea, vagy akár Lil Wayne.


Blogolnál-e úgy pénzért, hogy a témáid 90%-át más szabná meg?

Nem tudnám elvállalni. Már ha magamnak kell x napokra lebontott posztokat írni, abba is belehülyülnék. Szerintem a blogom pont attól jó, mert az jön, ami én akkor és ott vagyok. Sallangok nélkül, őszintén, szívből.


Mi életed eddigi legkedvesebb ajándéka?

A csillagok állása miatt a pétervári ösztöndíj, ahol megismerhettem Őt is :)


Van olyan élményed, ami miatt hiszel a sorsban?

Sok ilyen élményem van. Mindegyik előtt dolgoztam valamiért nagyon, aztán hirtelen irányváltás lett az életemben. Sok hiszti után máshogy fogom fel a dolgokat és biztos vagyok olyankor, hogy ennek így kellett lennie, a sors pont azért irányított oda, ahova tartok, mert ott lesz majd valami.



Köszönöm még egyszer a jelöléseket, remélem sikerült árnyaltabb képet kapni rólam :)





4 megjegyzés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.