#The4WeekChallenge - DAY 3

Megkésve bár, de törve nem vagyok itt, másfél órával éjfél előtt, ha már megígértem, hogy minden este itt lesz a napi összefoglaló. A keddek már csak ilyenek – elnyúló, lusta délelőttök, délután viszont 5 óra utazás összességében egy másfél órás gyakorlatra az egyetemnek hála. Rendesen éreztem az izmaimat reggel, de végtére is fel kellett kelni (mert a motivált én azt mondta, hogy ma aztán fogunk készülni a ZH-ra, sőt a szakdogának is nekiállunk); reggeli én meg azt mondta, hogy inkább együnk és kávézzunk, meg nézzünk kávés képeket, ha már International Coffee Day van! #happybirthdaytome



Ennek örömére a mai ebéd finom és tápláló zöldségköret valami törökös fasírttal. Apát kell hibáztatni, ő csinálta, de szerencsére nem olajban sütötte ki, így bevettem a brancsba. A felhasznált zöldségeket (vöröshagyma, cukkini, répa) felkockáztam, megpirítottam és erre jött a fasírt, ami lényegében extrém fűszerek összedobálása volt random módon (most kaptam az infót a séftől: oregano, só, bors, koriander, kömény, leheletnyi fahéj, szegfűszeg. Infó #2: köfte néven megtalálható :D)



A nap további fogásait nemsokára kielemzem, de térjünk rá a sportra, amiből csak a távolbanézést végeztem el rendesen. Kisebb sokk járt át, hiszen kedd van, én meg már rohadtul izomlázban szenvedek, aztán rájöttem, hogy a hét kezdőnapja most a vasárnap, így a mai rohamos tempó mellé ellövöm az első pihinapot, meg amúgyis meg van már a tervezet a következő napokra, így mindennek meg lesz a maga ideje.

Buszozni egyébként szeretek. Van annak egy pompája, ahogy befoglalok két széket vidéki suttyó mivoltomban – persze nem szoktam ilyen bunkó lenni, de ha már az égiek is úgy akarják, hogy 1 teljes négyzetméteren terpeszkedjek, hát jóóó. Általában ilyenkor kerülnek elő a random tennivalók a naptárban, készülődések a következő hetekkel kapcsolatban (mert csupa izgalmas dolog lesz, stay tuned). Másrészt a legjobb bealudni az utolsó 20 percen, hogy még véletlenül se nézzek ki frissen, amikor a két hete nem látott húgommal találkozom.

Be is vettük a nemrégiben felfedezett kedvenc helyet, a Fűszerest. A kávé biztos volt – milyen nap van ma, na milyen?! – és majdnem szendvicset ettem, de aztán ezt a finom epres CUKORMENTES sütit kóstoltam meg. Hát megérte. Mert finom volt és tudom, hogy ez jóféle bűnözés volt – de csak mert kávévilágnap van.



Miután minden kötelezőt letudtunk, és szabad másfél óránkat megkezdtük, a szaktársam éhenkórászsága miatt a Mekdó-ban kötöttünk ki. Pedig otthon az elindulásom előtt 20 perccel eszembe jutott, hogy kéne valami tápanyag és összedobtam egy almás-fahéjas zabkását, de végül nem ezt ettem. Healthy choice, ha már ilyen bűnös helyre tévedünk mindig van. Cézár saláta, öntet nélkül of kórsz, és tényleg az, amit én csinálnék magamnak otthon: salátalevél, 4 szem koktélparadicsom, egy leheletnyi sajt és az ominózus csirkemell sütve. „Megbontottam” egy vaníliás kávét is, de please never do this, mert olyan szar volt, hogy én, mint coffeelover ott hagytam. Szentségtörés, tudom. De tényleg borzalmas volt. BORZALMAS. Kepsz Lok borzalom. Édes, blöe.
Azóta hazavarázsolódtam, már fő a holnapi ebédnek való zöldségköret (a legsimább mexikói keverék), így bebiztosítom magamat, hogy ne egyek olyat, amit nem kéne. Hja, zöld teát nem elfelejteni, amúgy is itt a gethakór, előzzétek meg és amúgy máshol is rendet tesz – if you know what I mean.



KAJA

9.15: tükörtojás (mi más? – apa nem vesz  csirkéket a tetőre, pedig elkélne :D) abonettel, sonkával, tejeskávé
11.50 zöldségköret & köfte
15.45: latte macchiato, epres cukormentes süti
19.00: cézár saláta, kávékezdemény
Összesen: 1691 kcal. Woopwoop, jók leszünk

PIA

5 dl kv, 2 dl tea, 1.5 dl víz = 2.2 liter, de hazudok ám, mert a tea és kábé 3 deci víz még megivásra vár, de legyűröm.

MOZGÁS

pihinap


Most már mindenki belevágott nem? :D Mesy is írt róla, valamint Nallag blogján is felfedezhető egy írás a saját #The4WeekChallenge-ükről! Csekkoljátok őket, valamint Instagramon is az azonos hashtaget :)



Megjegyzés küldése

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.