HA JÓT AKARSZ - HAJÓT AKARSZ?


Ha valaki lelép egy kis időre az országból, akkor az mindig olyan hirtelennek tűnhet – mint ahogyan az én kis beharangozott utam is – de aki tapasztalta már az tudja, hogy sok-sok kanyargós út, anyázás, papírmunka van ebben a dologban. Egy jó kis sztorizgatás kerekedhet belőle, ugyanis ez a sztori már rég elkezdődött. A jéghegy csúcsáról ejtettem néhány szót az előző posztban, de az apróbb finomságokat ilyenkor nem említi az ember. Na de most elmesélem, mert ez amolyan ha nem én lennék el se hinném sztori. Mert amikor sztori van, akkor mindig halljuk az aláfestő zenét, amit a brazil szappanoperából kölcsönzött az élet kazettán.


RANDOM - WHY NOT?! - LELKIBAZDMEG

Őhm, helló. Olyan régen csináltam már ilyet, hogy már szinte elfelejtettem hogyan kell megnyitni egy Word dokumentumot a piszkozathoz. Meg sem erőltetem magamat, hogy képeket rakosgassak, bár várhatnak még meglepetések. Ez most nem is amolyan bocsánatkérős dolog, általában ha eltűnök, akkor vagy kurvára összejött az élet, vagy éppen nem. Hja várj! Vagy mindkettő összejön. Lelkibazdmegolásomnak oka, hogy ismét történnek a dolgok, mert eddig nem akarództak.



COFFEETIME-CHALLENGE 2015 - 17/50

Még mindig küzdök az 50 kávéval (és emberrel), egy idő után kilőttem az állandó kávéstársakat (bff-ek, vagy azokat, akikkel évente három-négyszer találkozunk és egy nagy bögre kávé mellett regéljük el az eltelt időben történteket), aztán beállt egy kisebb szünet is. A nyár nem teljesen kedvez a kávézásnak, valljuk be őszintén, hogy egy hűvösebb őszi délutánon szívesebben ülünk be szürcsölni valami meleget a kedvenc helyünkre, nyáron inkább átadjuk magunkat a borok/ aperol spritzek világának – és ez így is van jól. Viszont a mostani rossz idő és néhány ígéretesnek tűnő kávézás miatt muszáj pótolnom a lemaradásomat és picit nosztalgiázni :D


FITNESS FRIDAY - FOGYÁS VS. MUNKA

Péntek lévén ismét egy kis fitness a Fitness Friday kiadásában, de most személyesebb irányból (mintha eddig nem azok lettek volna), de megpróbálom összehangolni MFJ (my fitness journey) posztjaimmal is – amik eltűntek egy ideje. Az utóbbi két alkalommal inkább videóban meséltem el, hogy mennyire jó szenvedni, izzadni, jókat enni (amit egyébként folytattam is), eközben pedig teljes körű vizsgálat is megindult magam irányába.


KEREKASZTAL? ISMERJ MEG JOBBAN - TAG

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége Facebook-csoportban ismét lehetőség volt egy játékra, ahol egy sorsolás után csoportokban lehetett tevékenykedni. Bár kerekasztal megbeszélés volt a játék felhívása, mi mégis inkább egy mondhatni Ismerj meg (még) jobban TAG-et dobtunk össze a hozzánk közel álló témákból. A TAGet öten készítettük és mindannyian válaszoltunk rá: 

és jómagam :)



NO COFFEE NO WORKEE?!

Kávé? Stop? Nálam egy helyen? Nos, igen. Nem fogadásról volt szó, semmi szekta nem várt rám az egyhetes kávémentes élet után és sajnos pénzesőt sem rendelhettem a szobám felé 168 óra leforgása után. Mondhatni megtehettem, hogy tesztbábuvá váljak és megnézzem, hogy mit is tesz velem egy kis koffeinelvonó kúra.


{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – JUST MARRIED

Valljuk be őszintén, hogy már mindenki álmodozott az esküvőről. Nem magáról a sajátjáról, hanem például annak hiányáról, mert ő mondjuk annyira csalódott a Don Juanokban, hogy teljességgel elképzelhetetlennek tart bárminemű romantikusnak induló giccspartyt ezer éve nem látott rokonokkal és idegesítő kötelezővoltmeghívni barátokkal (vagy fordítva).

Megoszlanak a vélemények az esküvő, vagy inkább a papír fontosságáról, de a legjobb kommentet 2 nappal ezelőtt kaptam ehhez: együtt élni bárki tud, az állatok is befekszenek egymás mellé az ólba. Miután kivihogtam magam rövidre zártuk a társalgást, maradjunk annyiban, hogy mindenkiben volt egy (lehet, hogy már kiölt) kislány, aki habos-babos királylány ruháról álmodott, 50 kilós tortáról, VS-koszorúslányokról, szőke hercegről cabrióban...




Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.