HELLO JUNE!




A naptár szerint beköszöntött a legmelegebb évszak, szinte hihetetlen, hogy már majdnem eltelt a fele 2015-nek. Ráadásul mára elmondhatom, hogy vége a vizsgaidőszakomnak is, itt az ideje végre belevetni magamat a nyárba. Az utóbbi időben nem adtam túl sok életjelet magamról a blogon (már ami a tényleges személyes, merre jártam kérdésre adna választ), szóval most hoztam egy kis képes beszámolót.


Tegnap meglátogattam egy barátnőmet Balatonfüreden, fagyiztunk, aztán lesétáltunk a Tagore-sétányra. Egy éve voltam utoljára Füreden, imádok lejönni sétálni (még ha nem is teszem meg sokszor), de a Balaton látványa olyan megnyugtató és szimplán jó ülni/beszélgetni vagy csak bambulni a messziségbe.









Csapjunk bele a nyárba, csapjunk bele júniusba! Az elkövetkező három hónapból fogunk 90%-ban töltekezni az év hidegebb hónapjaiban, szóval csak rajtunk múlik, hogy mire lesz lehetőségünk emlékezni! :)


5 megjegyzés

  1. Nagyon klassz fotók! :) Engem egyelőre elkeserít az időjárás előrejelzés. -.-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Akkor nekem az a mázlim, hogy annyira nem néztem még rá :D

      Törlés
  2. Tegnap mi is Füreden jártunk (bár mi csak istentiszteleten, hogy az esküvő előtt lássa még egyszer a tiszteletes az arcunk :)). Nagyon szeretem Füredet, csodaszép városka. Fagyizni Almádiban szoktunk, biztos vagyok benne, hogy az ország fagyijai közül az almádi a legjobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóó! :) Almádiban a vasúti aluljárónál szoktatok fagyizni? Azt én is szeretem :)

      Törlés
  3. jaj már én is úgy írnám ezt, hogy vége a vizsgaidőszaknak, és belevetném magam a nyárba :DD :)))

    VálaszTörlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.