ÜRESJÁRAT

Az ember sokszor próbál koncentrálni a jóra, de nem mindig jön össze. Gondolnál, de jelen pillanatban épp azon kattogsz, hogy miért nem találod a cipődet, és ez a néhány perc pont elég arra, hogy már is késésben legyél. A szobád, majd a fél lakás is úgy néz ki, mintha bombarobbantás érte volna, a telefonod névlistájában csak néhány név leledzik, aki nem tud a jelenlegi hisztidről, míg végül rájössz, hogy a keresett cipődet kimostad, és még a száradástól piheg valahol, ahol nem nézted.
A kényelmi terved, miszerint buszozol a melóba – már ugrott. Miután ötvenszer átvedlettél, most még egyszer megteszed, hogy abban mehess el, amiben legelőször megálmodtad. Ha már lábbusszal kell megközelíteni a megközelíthetetlent, akkor már egészen más meglátásban látod az egészet: ha lúd legyen kövér, még elintézel egy-két dolgot.

Így indultam tegnap munkába, gondoltam egy fagyit most már megérdemlek, ha már ilyen hősiesen feldúltam a lakást. Szerencsére 5 perc után már nem érdekelt, beletörődtem a sorsomba, miszerint sétálva kell mennem – ami abban a délutáni időben még eléggé kellemetlen, ha utána dolgoznod kell, mert nem akarsz izzadt ló képében megérkezni . De amit már jó néhányszor az arcunkba dörgölt az élet: attól, hogy pattogsz valamin, még nem lesz jobb, vagy inkább:



Azt hiszem ezt a képességet nagyon erősen kell formálni magunkban, mert ha mindenen fenn akadnánk, és hangot is adnánk neki, akkor egy két lábon járó mínusz jel is lehetnénk. Ha már az esélytelenek nyugalmával vonulunk királynői fejtartással, pont akkor jöhetnek a legváratlanabb dolgok. Mint például, hogy összefutok egy olyan ismerőssel, aki elvisz kocsival, így jóval korábban érek oda, mint ahogy terveztem. Nem mellesleg a fagyimat is megkaptam, így már dupla örömöm volt 20 perc alatt.


A héten utoljára élvezhettem az utasforgalom-számlálást, mint diákmunkát. Laza 5 óra várt rám, és a buszig még mindig volt negyed órám. Egy idősebb úr kérdezte meg pont tőlem, hogy mivel juthat el a belvárosba, majd az információcsere után meghívott egy italra a közeli kocsmába. Annyira gördülékeny volt ez a kis csevej, hogy nem mondhattam nemet, és miért is tettem volna? Az ilyen mindennapi kommunikáció idegenek között valahogy megtöri a szürke hétköznapokat. Valószínűleg állhattam volna negyed órát, fagyit majszolva a buszmegállóban, ehelyett narancsléztem egy bácsival, aki rávilágított arra, hogy minden holtidőt ki kell használni. Nem szeret várakozni, így egy jópofa sör mellett élveztük az MKB-meccset 10 percig, miközben mesélt a közeledő Harley-Davidson fesztiválról és a minőségi időről. Hogy használjunk ki minden időt, mert az már nem tér vissza hozzánk. Ha lekésed a repülőt, hiába mész másikkal, az már nem lesz ugyanolyan. És ez a tíz perc sem lett volna ugyanaz, mert én is ugyanígy állok hozzá, de üres perceimben inkább a világhálót böngészem.  Azért nem is olyan csúnya világban élünk, nem de? :)


2 megjegyzés

  1. Ezek a beszélgetések, amik teljesen spontán idegenek között jönnek létre, sokszor értékesebbek és őszintébbek tudnak lenni, mint sok beszélgetésünk a hétköznapokban. Én is élek az ilyen lehetőségekkel, ha szembejönnek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van, ráadásul pont akkor jönnek, amikor jól jön :)

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.