SZENTPÉTERVÁRON INNEN ÉS TÚL



Nem véletlen, hogy egy-egy hosszabb út után jó pár nap/hét eltelik, mire egy visszatekintést tudok írni. Az első napok álomszerűek, mint ahogy az utolsó, indulás előtti hét is.

Előkerülnek a to do-listán maradt dolgok megnézése/kipróbálása, miközben fél lábbal már az ajtón kívül állunk a súlylimitet remélhetőleg nem áthaladó bőröndjeinkkel. Belekerülünk egy fekete lyukba, az időt egészen máshogy érzékeljük, érzések színes palettája pörög bennünk. Euforikus állapot: lehet, hogy soha nem térünk vissza?!

Az utolsó napok jobban hasonlítanak egy éppen új adagjáért esdeklő drogfüggő napjaihoz, mint egy „normál” emberéhez. Érzem, ahogy ürül ki az anyag és mindjárt felébredek. Kurvára nem hiányzik az érzés, de tudom, hogy minden álomból fel kell kelni.





Ha felvezetném az első napokat, akkor azt mondanám, hogy kellő izgalommal, de tompa és elnyomott érzelemvilággal szálltam fel a repülőre szeptember elsején. Az azt megelőző hónapok néhol gyomorforgató hullámvasutat rendeztek, így mindegy mentőövként jött Szentpétervár .Életemben először érzelmi kapaszkodókat hátrahagyva vágtam neki az ismerős-ismeretlen világnak. Végre magyarok nélkül, bedobva a hullámok közé, ahol otthon voltam már, ahogy Oroszország is itthon volt nálam.

Az öthónapos távollét mégiscsak közellét volt: magammal. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, igyekeztem minden lehetőséget megragadni és magamba szívni azt az energiát, amit ott kaphattam. Az A cup of my life is teljesen a lelkivilágom lenyomata volt. Való igaz, hogy ezekben az időkben ért be és talált rá a maga kis útjára – vastag párhuzamot húzva írójával :)
Nem volt sosem teljesen elveszve, de az 5 hónap alatt én is rátaláltam a saját utamra és magamra. A blogon ez napi szintű posztolásban mutatkozott meg, míg én teljessé váltam. Amolyan back to the basics – ötlettel tértem „haza”, hiszen Magyarországon eddig szinte elnyomtam a félvéri vonalamat. Most végre hoztam ebből is vissza.

Kiskoromban a szegény kis lelkivilágom nem bírta a hülyegyerekek basztatását irányomban. Nehéz volt „félvérnek” lenni, mert bár külsőleg nem nagyon mutatkozott meg, valahogy mégis mindenki tudott róla. Emlékszem, hogy Anyu elég sokszor járt be a suliba, mert „bántották” a kicsi lányát :) Aztán negyedikben kaptam egy gúnynevet a Natasára… Datasa lettem, nem is tudom milyen okból kifolyólag, de akkor ez elég szarul érintett. Olyannyira, hogy a nyolcosztályos gimnáziumba lépve átkereszteltem magamat Natinak. Viszont ezt valójában nem szeretem már, persze hallgatok rá, hiszen sokan így ismernek. Kissé idétlen, a kiskori Natasát – amit Anyukám persze azóta is használ – hoznám vissza legszívesebben …

Az utolsó hetem maga volt a tökély. Ez az idő, amikor kiderült, hogy kik voltak fontosak nekem és kiknek én. Rengeteg szeretetet kaptam, ennél tökéletesebb búcsúzásom nem is lehetett volna – már ha van tökéletes búcsúzás.
A már említett eufória és álomközeli állapot kerek egy hétig tartott. Múlt vasárnap jött ki rajtam egyfajta kimerültség, ami után délután felkelve kaptam vissza a valóság tiszta, pinkfelhő-mentes szemüvegét.

Otthon vagyok. 5 hónap álomnak tűnik, méghozzá abból a fajtából, amiből az ember nem akar felkelni. Más választásom viszont nem volt, a „csúnya” valóság ébresztett, viszont adott is egy újabb álmot, amiért viszont a valóságban kell dolgoznom.

Változtam. Kiteljesedtem. Megtaláltam. Lassabban beszélek. Határozottan letisztultam és ragyogok –mindenféle ömlengés és önnyáladzás nélkül (no meg mínusz getha kór :)). Ez a két hét amúgy annyira állja magát, hogy ennyi idő alatt nem hogy csak sok emberrel találkozom, de rájövök magamban is néhány változásra. 

Például, hogy rászoktam a cappuccinora tejhabbal (nem tejszínhabbal!), vagy hogy az életem privátabb részét tényleg privátban tartom (emlékeztek, amikor itt azt mondtam, hogy az itt leírtak egy vágott verziót tartalmaznak, a vágatlan megy a közeli ismerősöknek :)). Ehhez kapcsolódóan talán picit felvettem az oroszok „hidegségéből” néhány ember felé, bár ez nem hiszem, hogy baj lenne…

A fent említett változásokat a barátaimtól és a családomtól hallottam. Sokszor hadarok, mert annyi a mondanivalóm, hogy talán félek, hogy nem jön ki minden :D Nyugodtabbnak érzem magam és sikerült minden lezáratlan ügyet lezárnom magamban.




Ez annyira jól sikerült, hogy a hazaérkezésem utáni nap korán reggel keltem és vagy 50 kiló felesleges cuccot dobtam ki – illetve vitettem el a szobámból. Felesleges papírok, olyan dolgok, amiket SOHA SENKI nem vesz elő múltidéző romantikázás miatt. Annyi emléket tettem el, ami egy dobozban elfér, a többi helye a fotókon, illetve a szívemben.



Így most végre teljesnek érzem magamat és az életemet. Minden egyes személy, akinek helye van az életemben, itt van. Minden egyes dolognak jó helye van, aminek itt kéne lennie. Összességében is a legjobb utazásomat hagyom most magam mögött. Pétervár nem vett el belőlem, hanem kiegészített.










12 megjegyzés

  1. Ilyeneket jó olvasni (: Totál érthető hogy nem térsz azonnal magadhoz- mikor én utaztam valahova,akkor is elkellet telnie napoknak míg összeszedtem a gondolataimat,emlékeimet és leírtam (:
    Fél vér? Fél magyar és fél mi? A bántást én is átéltem,csak én más miatt -szóval meg tudom érteni ha ki voltál. De mivel már felnőttél,így már senki "áldozata" nem leszel ebben a témában. Nekem nagy megkönnyebbülés volt,mikor hirtelen abba maradtak a gúnyolódások. (:

    De mindenesetre csodás lett ez a beszámoló és öröm volt ilyeneket olvasni! Remélem sokáig tart ez a jó érzés,és a jövőben ha szomorú leszel,akkor ebből tudsz erőt meríteni (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentet :) Egyébként én sporttal (taekwondoval) hoztam össze egy kis pofát magamnak, azután abbamaradtak a beszólások (valamiért elkezdtek félni tőlem, pedig kajak utálok verekedni :D).
      Egyébként Anyukám beloursz (fehérorosz), így jön a félvérség :)

      Törlés
    2. Oh bármikor (: Fel is iratkoztam múltkor (100adik voltam :D).
      Igen,az emberek elkezdik tisztelni azt akiből árad a határozottság- és nyilván a sport megfaragja az ember. Változtál,és onnantól nem mertek beszólni- jól tették :D
      Szerintem ez tökre izgalmas! Nem értem az ilyesmiért mért kell csúfolódni.... (:

      Törlés
    3. én sem értettem... pláne 10 évesen a "ruszkizással". No de rég volt, azóta meg tényleg félnek beszólni (jól teszik) :D

      Törlés
    4. Meg a lényeg hogy túlléptél ezen és most jó az életed ;) Te még most is edzel? (:

      Törlés
    5. úgy ám! :)

      Taekwondot már abbahagytam, most más vizeken evezek (függően attól ugye, hogy merre járkálok a nagyvilágban :D)

      Törlés
    6. Akkor neked sincs mozgás szegény életmódod :D Én csak a fitnessel próbálkoztam- dvdk otthon, terembe meg csak akkor járnék ha lenne kivel,de nincs =( Ja meg néha elmegyek futni (:
      Szoktam ezekről írni blogon,ha gondolod kukkants be: http://necromancica.blogspot.hu/ (:

      Törlés
  2. Drága Natália! Most, hogy már hallottalak beszélni a videóban, szinte a hangodon hallom ahogy mindezeket mondod. És nagyon jó volt hallgatni. Örülök neked, örülök annak, hogy írsz, örülök, hogy (haza)utazol és hazajössz. Örülök, hogy olvashatlak. És a bizakodó hangnemed egyszerűen feltölt.
    Egyébként a gyerekek kegyetlenek. Én is voltam UFO, külföldi, román...mert Erdélyi vagyok. De az az igazság, hogy az ilyesmitől az ember csak több lesz. Szerintem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, köszönöm! :)) És örülök, hogy feltölt (bár ideje lenne már egy nem náthás videót is csinálni :D).
      És igazad van, többek leszünk... VAGYUNK :)

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.