COFFEETIME-CHALLENGE 2015 - 2/50

Már kezdtem megijedni, hogy január végére még mindig csak egy személynél tartok az 50-ből, de szerencsére nem hajt a tatár, és jönnek a kávézós időszakok. Az év második kávézása lehetett volna a múlt heti szülinapi buli, ahol a Pizza Hutban ittam egy nyamvadt kávét, de őszinte leszek: botrányosan szar volt és nem volt kávézós hangulata a hotdogos pizza (igen, van ilyen), és némi spagetti között. Ellenben tegnap volt szerencsém egy gyorskávézásban részt venni az egyik kedvenc – bár Magyarországon sajnos túlságosan fancy-vé vált – kávéházában: a Starbucksban. 






Régen írtam egy kávézós posztban, hogy itt ez nincsen  ennyire felülértékelve, mint otthon. Emlékszem, amikor olyan sztorikat hallottam a Starbucksról, hogy annyira menő (viszont drága is), hogy van, aki hétfőn ott kezd és utána ugyanazt a poharat használja és fancy b!tchként közlekedik a városban.
Itt ilyenről szó sincs, hiszen hozzá hasonló nagy kávéházak (hasonló árszínvonallal) megtalálhatóak dögivel Szentpéterváron. S be kell vallanom, hogy a karamell macchiatot itt szeretem a legjobban.


Helyszín: Starbucks, Nevsky center, Szentpétervár, Oroszország
Időpont: 2015.01.19. délután 6 óra
Kivel: Samuel
Mit: Karamell macchiato

Coffee


A kávéról érdekes információt nem tudok nyújtani, gondolom sokan fogyasztottatok a Starbucksnál, akár pont a fenti kávét. Szeretem az óriási kiszerelést, ami akár hosszú órákra is megnyújthatja a kávézás élményét, valamint a kiszolgálást. Mint például a helyi fogyasztáshoz használt poharak nem a kedvenceim, így a utolsó pillanatban mégis csak papírpohárba kaptam :) A kávéval nincs probléma, szimplán hatalmas és tejes, tehát perfekt!

10/10

Sztori


Sammel már kávéztam, amiről októberben olvashattatok is. Meg talán a beadandós rinyálásomról is néhányan, amit két hete követtem el. Nos a misztikus téma során végül úgy döntöttem, hogy a blogos csoportunk kedvencévé vált interjús módszert dobom be én is.


A beadandóm lényege végül is lényegtelen, inkább az a burok számít, amibe mi, európaiak beleszülettünk. Sokszor nem gondolunk bele, hogy jó az, amink van. Hogy bár lehetne több is, de lehet kevesebb és szarabb is. Mindig azt mondom, hogy mélyről jönni nemhogy csak felemelő, de a hosszabb út több tudást, élményt, tapasztalatot is tartalmaz. S bár Magyarországon élni és úgymond onnan kezdeni sem éppen a legkönnyebb: politikamentes poszt révén csupán a nyelvre koncentrálva, vagy a történelmi (és sajnos politikai) helyzetünkre…

Amikor az embernek lehetősége van utazni és meg is teszi, akkor szinte felrobban a kis biztos bázis és hatalmas ajtókkal csapódik ki az új látótér. Szerény életéveim ellenére is sok országból ismertem meg embereket és bizony szeretek sztorikat hallgatni.

Vajon mi, európaiak tudjuk mit jelent az, amikor 6-7 évesen lövéseket hallva szó szerint futni kell az életünkért? 1 hétig elveszve szülők nélkül, szinte ismeretlenekre bízva az életünket, túlélni? Vagy ideje korán háborúban elhunyt testvérek után létezni?

Sam elmesélte a gyerekkorát, ami kapcsolódott a beadandómhoz, én pedig csak azon gondolkodtam, hogy igazából van értelme rinyálnunk, hogy milyen szar életünk van?
Vagy mondjuk számunkra teljesen értetődő, hogy felvesszük ATM-ből a pénzt, de Burundiban (Kelet-Afrika) csupán 3-4 éve üzemeltették be? Vagy szimplán leülünk a gép elé, de ott sokan még mindig internetszobába mennek, s bár szegény ország attól függetlenül ott is meg van a gazdag réteg…

A kis burok sok mindentől megvéd, rengeteg rossz dologtól, de sajnos információtól is. Na meg minket is a világtól.






11 megjegyzés

  1. Kirázott a hideg! Nagyon nagyon szeretem ezt a sorozatodat! És fú... nem találok szavakat. Nagyon jó írás lett.

    VálaszTörlés
  2. Magyarországon tuti azért van úgy túlértékelve a Starbucks, mert évekkel ezelőttig nem volt egy sem, és úristen, most onnan kell a kávé, mert lehet villogni a pohárral. Kb. státuszszimbólum... a sima kávéjukat nem szeretem, de a PSL ősszel az bejön, bár könnyedén reprodukálható otthon is :)
    A posztod lényegi témájához kapcsolódva: azt nem gondolom, hogy másokhoz kellene mérnünk a saját életünk minőségét, de az tuti, hogy azok nyafognak a leghangosabban, akiknek még soha egy szalmaszálat nem kellett keresztbe tenni semmiért, mert anyu és apu mindent megcsinált helyette, aztán a 18. szülinapon meg megy a rinyálás, hogy miért csak iPhone 6-ot kapott a bmw helyett. Épp nemrég olvastam Csernus egyik könyvét, amiben egy tök egyszerű képletet állít fel: ha nincs kihívás előtted, akkor nincs sikerélményed, ezáltal önbizalmad sem lesz, mert az önbizalom nem abból fakad, hogy anyukád megsimizi a buksid minden nap, hogy de szép kislány vagy, hanem hogy magad elérsz dolgokat, megoldasz problémákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy otthon én eddig egyszer voltam Starbucksban :D Sokkal menőbbek a kis eldugott kávézók! :)
      Természetesen nem kell másokhoz mérnünk, csak amikor lehet máshogyan is nézni, akkor felébred az ember. Amúgy Csernus jól írta. A könyvcímét elárulod? :))

      Törlés
    2. Én még nem voltam magyar Starbucksban, vidéki kislány vagyok :D
      A kiút a könyv címe Csernustól, nagyon jó, földhözragadt, és értelmes gondolatokat fogalmaz meg.

      Törlés
    3. hehe, nem csúsztál le semmiről :D az az egyszeri alkalom 5 évvel ezelőtt bőven elég volt :D
      És köszönöm a könyvcímet utána nézek, megpróbálom megszerezni :)

      Törlés
  3. a poszt: <3!
    a starbucks: én is imádom!de nem magyarmódra, már azelőtt is szerettem, hogy Magyarországra hozták volna. van a helynek valami bája, ami összeköt másokkal és inspirációra kényszerít a legnyugodtabb és hálásabb módon. engem legalábbis. s megvan a közös kávénk, Natiiii! (;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként én valahogy ezt az összekötős dolgot kevésbé érzékelem otthon, mint máshol. Amúgy én is imádom a kialakított dizájnját, hogy különböző mindenhol, de mégis tudod, hogy az egy Starbucks! Már várom ezt a kávét is! :D És köszönöm <3

      Törlés
    2. na akkor majd megmutatom neked, hogy itthon is lehet így érzékelni ezt az elit helyet! höhö! :D

      Törlés
  4. Áh, én kisiskolás lévén messze elkerülöm a Starbuckst, egyrészt, mert Team Costa, másrészt meg nálunk tényleg nagyon státuszszimbólum és akármikor mentem eddig be, mindig összetalálkoztam nemkívánatos személyekkel. Mindegy, ez az én bajom.:)
    Viszont a bejegyzésedhez hozzászólva, igazad van tényleg, de valahol igazából hiába mondják az emberek, hogy ezer egy embernek sokkal nagyobb problémája van, mint neked, sajnos igen nehéz az ilyen helyzetekben, lenyugodni, hogy tényleg és tovább állni, sokkal inkább a nyafogó ember is elmondja ezeket a sorokat, aztán hozzáteszi a bűvös "DE" szócskát.
    Szóval igen, ilyen szempontból nehéz magunkhoz mérnünk az ilyen helyzeteket... :/ Egyébként ütős bejegyzés.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Igazából nem az a célom, hogy párhuzamokat vonjak, de a kis interjúnk során csak néztem befelé, hogy jézusúristen, én nem is tudom mit tennék. És ő meg azóta felnőtt, egy másik országban tanul... A célom mindig 1-1 ember/helyzet/kultúra bemutatása... Színes a világ :) és köszönöm!

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.