MBBKK - INTERVIEW part 1

Sokszor említettem már Nektek a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségét, ami egy egyre népesebb csoport a Facebook-berkein belül (jelentkezni ér, jobbnál-jobb blogokat lehet találni minden témában!). A mi drága csoportalapítónk pedig egy újfajta játékkal állt elő: a játékosok interjút készítenek és ezzel bemutatják a bloggereket és azok blogjait. A random-org eléggé meglepett, ugyanis én kerültem Suz'n terítékére...








Aztán meg elég hamar összeakaszkodtunk – lett feliratkozás meg lájközön meg minden. Hogy állsz a saját olvasótáboroddal? Mennyire aktívak?
Úgy gondolom, hogy terjeszkedek a magam ütemében, és vannak már-már VIP-nak mondható olvasók, akik azért viselik ezt a címet, mert mernek írni. Magán a blog felületén talán kevesebb komment jön, mint ami a Facebookos berkekben. Azt hiszem, egy ilyen blog esetén elég nehéz törtetni (inkább személyes, megspékelve utazással, fitness-szel), de a mai fiatalságot, vagyis az én közönségemet alkotó lányok-nők sokkal inkább követnek egy beauty vagy fashion blogot, ahol talán aktívoskodni is könnyebb. Szóval csinálom, amit csinálok, haladok szépen, és örülök minden megnyilvánulásnak.
Arra gondolsz, amire én? Hogy könnyebb, mert nem kell gondolkodni, csak nyomunk egy lájkot az outfitre vagy odaírjuk, hogy imádom ezt a kencét és kész is? Nem kell kismonológ arról, hogy te is voltál már hasonló helyzetben vagy hogy mit vált ki belőled a sztori olvasása…
Igen, pontosan erre. Nem nézem le őket, igenis vannak jó beauty/fashion-blogok, de ezek nem bennünk vannak, hanem rajtunk. Egy komolyabb posztnál néha beleszorul az emberbe a mondanivaló. Most vagy félünk leírni a véleményünket, vagy szimlplán megtartjuk magunknak olvasói oldalról az jó kérdés.

Akkor egy rugóra jár az agyunk, tényleg. És természetesen én sem lenézésből mondom. Ha valamit lenézek, akkor azt sokan tudják, hogy a tövig rágott körmű lakkos balerinák, akik fennen hirdetik, hogy ők írók…

Beléd mikor szorult szusz írás közben utoljára?

Ha érdekel a válaszom, továbbá a teljes interjú, akkor kattints SUZ'N blogjára!
A következőkben pedig én fogok interjút készíteni egy szerencsés bloggerrel :)




Megjegyzés küldése

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.