RANDOM - SZENTPÉTERVÁR III.

Itt egy újabb RANDOM poszt, ugyanis járkálni most alig járkálunk el, persze azért történnek dolgok. Megkaptuk a végleges órarendet a félévre, ami azt jelenti, hogy a 2/3-át kihúzhatom a tárgyaknak, juppi!

Pláne, hogy ma kellemesen le is sokkolódtam az első Sztereoszkópia előadáson. Valószínűleg már említettem, hogy nem éppen IT-t tanulok otthon (szimplán csak egészségügyi szervezést), így aztán igen bőszen tapsikolok, ha mondjuk a blog HTML-dolgait meg tudom csinálni egyedül.



Aztán a mai órán rögtön azzal kezdte a drága tanárnő, hogy akkor első feladat programot írni... WTF???





Elég érdekes kapcsolatom lesz ezzel a tárggyal, mert alapjában véve nem lenne rossz. Lefedi a 11. osztályos fizika fénytan részét – kábé ennyi jött le, meg ugye sok-sok „izé”, amihez én nem értek.

Így aztán elmentem egy német sráccal együtt (aki joghallgató – WTF?) a nemzetközi iroda fejéhez, hogy ha van esetleg lehetőség valami másfajta finomságot hallgatni, akkor hajrá. Remélem találunk valamit, mert a végén még tényleg franciául fogok beszélni (tegnap olvastam épp egy nagy igazságot a PESTEN HALLOTTAM csoportban, miszerint a francia nyelv olyan, mintha selymet hánynának ... true story)






Kedden JJ és pár haverja társaságában elmentünk egy király helyre! Utálok a koliban ülni, legszívesebben mindennap mennék valamerre. Pláne ide, ami lényegében egy nagy játszótér nagy gyerekek számára :) Kábé 40 perc metró után megérkeztünk egy pláza tetején levő szórakoztató parkba. 2000 Ft-ért be lehet jutni (mi kedden voltunk, akkor 300 rubel, hétvégén persze drágább, de mivel nonstop nyitva tartású, ezért bulizni is lehet…)
Van itt minden: billiárd, bowling, dodzsem, görkorcsolya-pálya, rodeó (végre kipróbáltam hahahaha), karaoke bar, disco, lézerfegyveres játék, vízipipázni is lehet, valamint a személyes kedvencem a masszázságy! Nem ám valami ideggörcs-szerű rázkódtatás, hanem amolyan „jól meggyúrunk”-feeling, mindenesetre nem volt ellenemre :)

Továbbá még található sushi bár és orosz Meki-szerűség. Itt meg is jegyeznék még egy-két random tényt:

  • iszonyat mennyiségű sushi bár található itt. Nem merem egész Oroszországra állítani, de Péterváron rengeteg.
  • továbbá megkérdeztem egy orosz leányzót, hogy miért található ilyen sok nonstop virágbolt?! Ugyanis csak a mi környékünkön van legalább 3 és ezalatt kábé 2 utcát értek, ami a metróvégállomáshoz közel van. A válasz egyszerű: bár sokan csak annyit látnak, hogy az oroszok tuskók, és vadállatok, azért itt eléggé mérvadó a tisztelet is. A virágok révén annyi, hogy a férfiak minden alkalommal virágot vesznek. Vagy alkalom nélkül.
  • És ha már a tisztelet, akkor még az is érdekes tény, hogy szinte versengés folyik a metrón, hogy ki adja át a helyét. Csak úgy pattannak fel az emberek, ha egy idősebb/terhes nő/gyerekes száll fel. Ráadásként a hangosbemondó is tájékoztatja az utasokat, hogy bizony illik átadni az időseknek, gyerekkel levőknek a helyet.

Túl sok kép nem készült, ugyanis nagy gyerek módjára visongtam a görkori-pályánál, a masszázságynál, valamint a rodeónál is...






Megjegyzés küldése

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.