SOMETIMES

Néha úgy érezzük, hogy egyszerűen csak menni kell. Minél messzebb, annál jobb, de már az is jó, ha a földrajzi koordinátákon legalább 1-1 tizeddel változtatunk. Csak menni és távolról figyelni, amit elhagytunk. Néha már felemészt a sok „ugyanaz”: utcák, emberek, tárgyak, érzések. Kell valami új, kell valami más, csak valami változás, mert a jelenlegi helyzet felőröl.

Sosem bírtam a seggemen ülni, már jó ideje nem bírok egy városban megmaradni hetekig-hónapokig. Most kicsit  besokalltam, mehetnékem van. Persze 5 nap az 5 nap, és elég szép számmal változtatok majd a földrajzi koordinátákon (leginkább persze a kelet-nyugatin), de azért igen jó érzetet kelt egy kisebb utazás.
Annyi is bőven elég volt, amit két város tettem meg az egyetem alatt. DE KELL! Egyszerűen kiszakadni a mókuskerékből, véget vetni egy picit a monotonitásnak, mielőtt elküldünk valakit a halál f@szááára. Nem megvárni, míg kiborul a bili, amíg nem lesz egy ember se aki megért körülötted.
Távolodni, fényeket pontokká alakítani, integetni vagy vissza sem nézni. Menni, órákon át feltöltődni, mást csinálni és teljes emberként visszatérni. Amikor betelik az a bizonyos pohár, akkor kell megnyomni a pause-gombot, előkapni a chillezős énünket, legyen az bor, sör, kávé. Emberekkel vagy nélkülük.



Levegőváltozás.




3 megjegyzés

  1. Egy kis apróság Neked :)

    http://andreinasdiary.blogspot.hu/2014/08/vigyazz-kesz-posztolj-uzenet-kedvenc.html

    VálaszTörlés
  2. Jééé, ide én kommenteltem :D És most megint azt érzem hogy írnom kell ide. Persze egy kicsit többet, mint az előző komenntemben :D

    Nagyon igaz amit leírtál, mert én is általában megyek ha betelik a pohár. Persze legtöbbször nem foghatom a bőröndöt, és repkedhetek ide-oda, de néha egy esti séta is segít lenyugodni, letisztázni a gondolatokat. Persze egy új helyen mindig jobb, mindig van benne valami varázslatos, és ha tehetném egész életemben utaznék. Pont a te utazós írásaid erősítették meg bennem ezt az érzést, hogy imádok menni, imádok utazni, és kell, és szüksége van a lelkemnek rá. :)

    A sok sok minden máson túl, ezt is köszönöm neked, hogy megerősítetted bennem az utazás iránt érzett szerelmet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezután kaptam pont sokkot... Épp shoppingtúrára indultam, mikor megkaptam az üzenetedet :D Amikor ezt írtam, akkor pont Valenciába ugrottunk át, tehát 150 km-rel odébb, de sokat segített :) Én köszönöm a kommenteket és mindenféle támogatást :)))

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.