LAST DAYs in SPAIN

HOLA!

Az utolsó poszt, amit Spanyolországból írok. Még semmiféle tanulságos irományt nem szeretnék itt előterjeszteni, hiszen még 30 óra van a felszállásig! Az pedig… sok idő, na :) Az elmúlt pár napot viszont eléggé elcsaltam mesélés szempontjából, és ahogy ígértem jön a hosszabb kifejtés.









NEM IS ÉN LENNÉK


Utolsó szombat este, amikor dolgoznom kellett. Semmi átlagos, mentem a helyekre, fotók, emberek jönnek-mennek. Az utolsó helyen voltam, próbáltam mindenkit fotózni, ahogy Balfasz Bélát is. Már az elején fel kellett volna, hogy tűnjön, hogy aki egyedül érkezik és szórakoztatja magát, majd másokat ismeretlenül, az tuti, hogy kettyós. Tegyük félre még azt a potenciális pár percet, mikor is majdnem új csajának avanzsált, és meghívott volna valami alkoholos-mámoros üdítőre. Szerencsére kikerültem a karmai közül és mentem kattogtatni. Egy óra múlva, még kevésbé józanul tekergett a táncparketten, mikor is a hosstess csajszi megkért, hogy csináljak pár fotót. Pózerkodás, kattintanék, de Béla nem hagy. 10 éves öcsémet megszégyenítő idiotizmussal próbálja magára hívni a figyelmet, mikor is ráordítok, hogy ezt most kurvára nem kéne. Jönne a második-harmadik-negyedik fotó, amit mutatnék is a csajnak, mikor szinte rám csimpaszkodik. Nos itt kikeltem magamból, hogy jó lesz ha leszáll rólam, meg is löktem picit, mert nem így szedjük fel a csajokat-címszóval. Erre ő kedves válaszként majdnem nekem jött, ehelyett csak jól megfogta a kezemet és megszorongatta (előtte persze hadonászott a gyűrűs-gyűrűs ujjával, amivel ugye megsérthette volna a kamerát). Nos itt már elkezdtem gondolkodni, hogy hagyom a faszba a taekwondo alapszabályait, és tökre pontosan előadok egy  ab chagit. De nem, inkább magamban fortyogtam, majd elpakoltam mindent.

És itt is köszönet a bár menedzserének, aki kirakta Bélát, majd meginvitált egy nagy vödör jeges vízre no meg néhányfeszültség-levezető vodka-narancsra, továbbá a bárpultosnak, aki miután újra meglátta a srácot szintén kivezette a helyről. És köszönet magamnak, hogy nem vertem szarrá, mert azt a fajta dühöt rég éreztem, amikor tehetnék valamit, de inkább okos vagyok és nem teszem. Bááááh.

Ennek hatására bár vasárnap dolgoztam, éreztem, hogy nem feltétlenül tesz majd jót, így a hetet meló nélkül, pihenéssel-éjszakázással töltöttem.

Épp nagy REBAJAS-partyra tartottam, mikor is a vezetéknélküli internet segítségével üzenetet kaptam az email-fiókomba egy új hozzászólásról az egyik poszthoz. Amikor megláttam a kommentben található linket, először is rádöbbentem: baszki, SZERDA VAN! És megint elfelejtettem a VKP-s posztot… Aztán olvastam tovább és leesett, hogy miről is fog szólni. 
Szóval szívbemarkolóan gyönyörű komment hatására kattintottam is, hogy elolvashassam az eddig kapott leghosszabb és egyik legpozitívabb „elemzést” a blogról. Adreina még egyszer nagyon szépen köszönöm, azóta is nagyon boldoggá tesz a posztod! :)))))) <3

VALENCIA


Hirtelen felbuzdulásból írt poszt, mely után voltam olyan szerencsés, hogy 4 óra után már úton lehettem Spanyolország harmadik legnagyobb városába: Valenciába. Az éjszaka közepén érkeztünk, rövid alvás után indultunk kicsit várost nézni, de végül ami a legjobban tetszett az a City of Arts and Sciences of Valencia volt. Itt is csak az épületek látványa nyűgözött le, időnk nem volt sok, hogy belülről is megnézhessük, de nem bántam.






Ebédelni a közeli shopping centerbe mentünk, ismét sushiiiiii és itt kipróbáltam a spanyolok DUNKIN DONUTS utánzatát, ami BORZALMAS VOLT!  Mindenesetre jót tett a kis kiruccanás, készült pár videófelvétel, amit majd végre megvágok (otthon) és talán elindulhat valami videózás a blog keretein belül :)


Fánk-utánzatok :)


FEKA LESZEK


Hát csak akartam volna lenni, 3 strandolást terveztem be, ebből egy jött össze, nem mondom, hogy feka lettem, de magamhoz képest javulok :D Ami a pláne, hogy szerintem évente 1 napon esik eső, és az is tegnap este volt! :D Tegnap délelőtt például totál be volt borulva, hűvösnek is éreztem. Másrészt pedig megfáztam valami csoda folytán, így nem volt hangulatom lemászni a partra. A tegnapi estét is már majdnem hogy lázasan élveztem, utolsó AC/DC koncert, de el KELLETT mennem. Mert ugye az utolsó.


REBAJAS


Lesz egy külön poszt még, ugyanis vettem még 1-2 dolgot, inkább csak kiegészítőket, pár gyűrűt, fülbevalót, és egy pulcsit a hideg télre! :D


RUSSIA


Nos, még mindig nem nagyon fedtem fel a dolgok mikéntjét, hogyanját, ezt hamarosan meg fogom tenni :) Innen is ezer hála meg köszönet Papcikámnak, aki volt olyan drága, és intézte a vízummal kapcsolatos dolgokat, aminek vége jövő pénteken lesz, mikor is a kezemben tarthatom az orosz vízummal pecsételt útlevelemet.
Újabb visszaszámlálás? A vízum miatt szeptember elsején léphetek az országba, a repjegyet már kinéztem, lassan megveszem és indulhat a buli! Kereken 16 nap :O Addig persze még sok a tennivaló, totálisan izgalomban vagyok a következő 5 hónap miatt! De erről majd később! :)
Elég ígérgetősre sikerült ismét a poszt, feljegyzem őket szépen, és a következő két hétben szépen adagolva, koffein mellett erősen ajánlott írásokban kapjátok az ideális dózist! :*


1/16 days left to go



  FACEBOOK | TWITTER | INSTAGRAM | ASK.FM


2 megjegyzés

  1. Nagyon szeretem olvasni a posztjaidat, egyszerűen még ezekből is nagy energia sugárzik. Nagyon szeretem a blogod, és várom a további élménybeszámolóidat :) Meg persze minden mást :D

    http://beautyfromregi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, jól esik ezt olvasni :))) <3

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.