MANUS MANUM LAVAT


Mi, emberek folyamatosan asszociálunk valamire. Ha süt a nap, akkor
általában azt jókedvvel-mosollyal kötjük össze, ha pedig eső van, akkor jöhetnek a depresszív megnyilvánulások. Azt gondolná az ember, hogy a napsütésben mindig vidámnak kell lenni, erőszakosan odavicsorítani mindenki pofájába. Pedig nem. Néha hiányzik az eső, egy kis magány, némi kussolás. Hallgatni, ahogy az esőcseppek kopognak az ablakon. Ez most egészen idilli kép, igazából rá kellett jönnöm, hogy téli szülöttként persze szeretem a meleget, de a forróságot nem. És elviselni sem vagyok hajlandó hosszú ideig.





A poszt apropója pedig nem éppen a depresszió hájpolása, vagy a napfény kiutálása az univerzumból. Hogy a lélek következő bugyrába ugorhassunk át, valahol ott kéne elkezdenem, hogy kapcsolatok. A legutóbbi három évben kezdtem el igazán átlátni a dolgokat, velem is sok minden történt, meg úgy körülöttem is. Barátok, szerelmek jöttek-mentek, akik igazán számítanak, azok persze még most is valahol körülöttem vannak (még ha nem is fizikailag :)).

Gyerekfejjel egészen máshogy megy a világnak az ember, aztán egyre több gyertyát kell elfújnia a szülinapi tortán és akkor már egyre óvatosabb is, kinek-mit-merre-hogyan. Nem csak a barátokká való fejlődés útján lépegetünk óvatosabban, hanem a szerelemhez vezető úton is. Kudarcok, csalódások, hullámhegyek és völgyek, aztán végül már lenyugszunk és nem csapodár módon keresünk és agresszívan akarunk.

Helyrerázódik az értékrend, amit elvárunk magunktól, a másiktól és a „mi”-től. Egy egészen kellemes beszélgetésbe keveredtem nemrég, és az a pár mondat még most is élénken él bennem.


„Mi mindig ott vagyunk egymásért. Ha Te vagy őrjöngő állapotban, nekem kell ott lennem és a mérleg másik karjaként visszahúzni az egyensúlyba. Akkor én vagyok a higgadtabb és ebből a higgadtságból akkor Neked kell kapnod. De majd lesz, amikor én húzom fel magamat és ordibálok, mint egy barom. Te meg csak nézel rám, és hajtogatod hogy nyugodjak le. És az egyensúly helyre fog állni.
Ez olyan, mikor elmész kezet mosni. Lenyomod a szappanos tartály tetejét, és már csurog is bele a folyékony szappan kellemes illattal megspékelve. Megengeded a vizet, pont langyos és csak az egyik kezedet dugod alá. LÁTOD? Egyedül nem megy. Ezért kell a másik. Amikor a mérleg nincs egyensúlyban, akkor ott van a másik, ezért kell két kéz, hogy jól végezzük el a kézmosást. Ez egy tökéletes kapcsolat.”



MANUS MANUM LAVAT



Manus manum lavat, ahogy anno 11 évesen az első latin órák egyikén belevésődött a fejembe. Azóta pont kétszer annyi idős lettem és lám-lám, most jött el az idő, hogy meg is értsem miről is szól ez. Manus manum lavat - kéz kezet mos.




képek forrása: Pinterest


4 megjegyzés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.