helyzetjelentés

Sziasztok!


Végre eljutottam a gépig, és agyilag is oda, hogy írjak. Ismét kisebb technikai problémákba ütközünk, képek nem lesznek! :D Az egész sztori ott kezdődött, hogy az oldschool, de független telefonomban nem működött a spanyol kártya. Így aztán a „normális” telefonomat akartam kikódolni, hogy akkor már netezni is tudjak. Kellett egy hét hozzá, mert a feltörő program is egy nap alatt töltődött le, aztán az én telefonom sem éppen a legújabb szoftverrel rendelkezett, csigalassúságát pedig a drága szaki felturbózta, ezzel törölve minden (értsd: MINDEN!) cuccomat.
Szóval rengeteg telefonszám, kép, videó, minden, amit a telefonomra mentettem… Ráadásul olyan új az egész rendszer, hogy lényegében új telefonom van és tanulhatom újra :D

A napok telnek, csak telnek, tegnap végre elmondhattam, hogy meg volt a minimum, szóval ennek nagyon örültem! Néha úgy érzem, hogy az itteni 24 óra semmire sem elég. Dolgozik az ember, aztán valahogy mindig elmegy az idő, kicsit lenéz az éjszakába, alszik és helló, újra reggel van. Ilyenkor meg mondjuk tök jól esik egy-egy virág! :D

1 hete vagyok itt, és összesen 3 virágot zsebeltem be. Sőt, tökélyre fejlesztettem az ingyenes beb@szás művészetét is. Tegnap épp tartottam az egyik helyről a másikra. Amúgy az éjszakai életben is elég könnyű „elázni”, néhány free shot, 1-1 szép mosoly lányként… De ezt fél órán belül. Szóval cappogtam át, mikor is az egyik bárból kiszóltak, hogy kérnek képet. Tegnap is kértek, de elzúztam, de most megálltam. Csináltam pár képet, utána meghívtak egy szép nagy kübli Bailey’s-re.

Tegnap még a rendőr is el akart kapni, ugyanis utcán nem lehet fotózni, de én kivittem a csoportot oda a szebb háttér (tengerpart) érdekében. A legjobb, mikor hiába mondod, hogy no habla(tyolsz) Spanish, de ő ugyanúgy magyaráz. Szerencsére kihúztak a csávából, vannak védelmezőim :)

Visszatérve az éjszakai életre: itt tényleg minden nap lehet bulizni. Hétfőn is voltunk, csütörtökön és pénteken is. Inkább csak mennyiségi eltérés van, ugyanúgy lehet bulizni minden nap. Amit megtudtam két éjszakával ezelőtt, hogy a Kelet-európai nők szépek. Hja, a magyarok is azok! Hiába akarná az ember tisztázni, hogy ez hogy is van, de nem… Itt kelet-európai szépség vagyok, és hogy a drága barátunkat idézzem: „az angol nők rondák és kövérek, bezzeg a kelet-európaiak!” Hát köszönöm a magyar nők és a kelet-európaiak nevében is!

KFC. Kettő is van a városban. Rengeteg étterem/szimpla kajálda van nyitva az éjszaka folyamán, mondjuk kell is valami, ami felszívja azt a mennyiségű alkoholt, ami itt egy-egy nap alatt átfolyik az embereken. Csütörtökön és pénteken is bementem az éjszaka folyamán 1-1 fagyiért, de másodszorra már megismertek! Pedig elég sokan császkálnak be, úgy néz ki egyáltalán nem nézek ki angolnak. Pláne, amikor ülök a KFC előtt, és saját magamat beszívatva, na szóval a sztori:

Ülök hulla fáradtan, nyalom a fagyimat (nyaljuk a fagylaltot, sálálálá), aztán egyszer csak megjelenik egy 50-es forma (itt talán belőlük van a legtöbb), aztán rám szegezi tekintét és elkiáltja magát: Are you hungry? Nos, én meg is lepődtem, hogy valaki tudja, hogy magyar vagyok, persze rávágtam, hogy YES! :D Aztán miután leesett, hogy az ősrégi majom viccel saját magamat szívattam meg, 2 perc múlva már ketten röhögtünk :D Mondjuk önbizalom-növelésnek ezek tényleg jók, utána fél órán keresztül hallgathattam a magyar nők szépségéről szóló ódákat.

Önbizalomhiány? Benidorm megoldja a problémádat! 


Hát mára ennyi, próbálom összekapni magamat a melóra, remélem hasonlóan jó napot zárunk, mint tegnap. Ma tuti pihenés lesz, semmi éjszakázás! Csók :*


Megjegyzés küldése

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.