RUN-B!TCH-RUN!

A reggeli kávé mellé terveztem ezt a posztot, de majdnem hogy laptoppal a kezemben aludtam el tegnap este.
Az este sikeres volt abból a szempontból, hogy megint felemeltem a popómat és elmentem futni. Ha ilyen nagy km-javításokkal futnék, akkor 5 nap múlva már 10 km-t kéne futnom. Persze ez nem fog megtörténni, de most dagad a mellem a 5.5 km-es futástól (előző nap 4.2 volt, +1.3!! :)).
Így aztán gondoltam írok egy picit arról, hogy nekem mit jelent a futás, néhány személyes tipp és a háttérben lebegő lelki dolgok.



Mindig is utáltam futni. Bár ez most már átcsapott épp ellentétes irányba, mert mondhatni szeretek futni. De maga az indulás előtti órák gyötrelmesek. Emlékeim szerint 3 éve mentem el először is futni, mert agyon lett tömve az agyam olyan (IGAZ) állításokkal, mint:
  • nem kell hozzá semmi (egy jó futócipő nem árt, de pont volt kéznél)
  • Bármikor elindulhatsz
  • Nem kell hozzá társ
  • Segíthet a fogyásban, alakformálásban („nincs is nála jobb”)

Nos, én akkor, úgy 3 számmal nagyobb natUShka lévén nekiálltam futni… Előttem van, ahogy elindultam a nem messze levő futópályára és 800 méter után majdnem meghaltam. Nos a nagy erő, amit éreztem hirtelen elillant és félre is raktam a futócipőmet egy pár hónapra.

Aztán jött egy újabb hullám, amikor is életemben először felülkerekedtem az utca emberein és „leszarom mit gondolsz” képpel neki mertem vágni az utcának. Nem mondom, hogy a legjobb talaj a beton, de akkor örültem, hogy mertem lépni. Egy idő után aztán kialakult a kis szeánszom, miszerint:
  • az esti futás előtt órákkal tuningolni kell magamat
  • legalább egy embernek meg kell említenem, hogy megyek futni
  • felülkerekedni az aktuális lelkibazdmegolásokon
  • a tervezett indulás előtt 1 órával elkezdeni öltözni, miközben sűrű anyázásokba foglalom mindenki nevét
  • persze közben tudom, hogy a jó segg titka a futás (no meg a sok guggolás)




Tulajdonképpen nem is a futással szokott bajom lenni, hanem előtte annyit agyalok és persze próbálom menteni magamat a „szenvedéstől”, hogy abba fáradok el. Ha fel vagyok öltözve, akkor már nincs visszaút, sosem fordultam még vissza. Ha már a ház előtt vagyok, akkor már csak menni akarok, mert „de gáz” hazamenni 3 perc után.

Apró dolgokra persze mindig figyelni kell futás közben, pár pontban a legfontosabbak:

  • Öltözet: egy szép könyvtárnyi irodalom létezik már ebben a műfajban, én csak azt mondom, hogy télen is lehet menni és nyáron is. Bármikor. Esőben, szélben. Mindegyiket próbáltam már és a személyes csúcsomat épp 2 éve januárban futottam, mellettem persze minden latyak volt, de van sokrétegű öltözködés, sapka, sál, kesztyű ...

  • Futótárs: számomra a legjobb, ha ez valami képzeletbeli társ :) A viccet félretéve megerőltető valakivel futni. Ha egyszer már kínozni szeretném magamat, akkor én tényleg szadó-mazóba tolom, amibe nem fér bele semmiféle további erotikus lihegés a futótárssal. Utálok alkalmazkodni és ez nem csak a gyorsításra érvényes, hanem a lassításra is. Mindenkinek saját tempója van, saját útvonala, így jobb a békesség.

  • Zene: talán egyszer voltam zene nélkül futni, akkor elég közel kerültem az öngyilkossághoz, mivel én zene nélkül szinte semmit nem vagyok hajlandó csinálni (mármint, ha egyedül vagyok; ugyanis bunkónak meg nem tartom magamat). Körülbelül 5 éve kaptam egy ipod shuffle-t ajándékba, ezt azóta is áldom, mivel nem vagyok Apple-buzi, de enélkül tényleg nem tudnék élni. A legjobb funkciója a ruhára csíptetés és a tény, hogy extra mini (igen, érdekesen nézek ki, amikor a sportmelltartóra csíptetem és a csöcsömet nyomogatom háháhá).

Nem vagyok a csakdumdumra futó ember, ha épp olyan kedvem van, biztos, hogy egy lassabb zene is szóba jöhet. Vagy ha meganiggának hiszem magamat és legyőzhetetlennek, akkor ilyet hallgatok. Egy idő után már csak a lelki állapotom diktálja a zenéket, nyomogatok össze-vissza, de azt gondolom, hogy egy jó zenénél motiválóbb erejű dolog nincsen futás közben.

Mióta okostelefonom van ami nem okosabb, mint egy ötödikes, azóta csak app-pel futok. A Nike Runningot használom és bár jó pár futásom nincs benne (mert mondjuk tudtam, hogy mennyit futok), így is már bőven 200 km felett járok. Persze nem egybefüggő edzés szintű futások ezek, általában minden – MINDEN – a lelki állapotomtól függött.



A Nike Runningban szeretem, hogy beállíthatom a futás alatti hangulatomat, jó a térkép, mindig dicsér és már vagy 15 féle awardsot  összegyűjthettem! Imádom, amikor a gépi hang minden egyes kilométernél beleüvölti a levegőbe, hogy hány percnél tartok, aztán a végén még arra is jut időm, hogy megveregessem a vállamat.



Miért nehéz elindulni?

A lelked lehúz a mélybe. Olyasfajta kifogás-gyártás történik ilyenkor fejben, hogy az alatt az idő és energia-veszteség alatt már rég kiképzett hosszútáv-futók lehetnénk. A minden fejben dől el-klisék már szinte unalmasan beleivódtak a mindennapokba, de amennyire szem előtt vannak, olyannyira szarnak bele sokan. Igen, sokkal kényelmesebb a gép előtt fetrengeni. Igen, szar az idő, meleg van, süt a nap, kezdődik a sorozatom, most ettem, fáradt vagyok, fájok, fáj a hajam, nem bírok futni, utálok futni, fusson akinek 6 anyja van, túl izmos leszek tőle, hányingerem lesz, kiröhögnek az emberek, megtámad egy kutya, megtámad egy hajléktalan blablabla. Szófosás.

Ezek bennem is lejátszódnak, nem véletlenül jelöltem a futás előtti időt órákban. Megy a lelki tuning, de közben felváltva húzom le magam a mélybe, és győzködöm az egómat, hogy nekem tényleg jobb lesz otthon dögleni. Közben mondjuk benyomni valami szar kaját és kéjes perverzitással nézni a fitness-oldalakat.

Nem mondom, hogy én nem tartok szüneteket, mert igenis jönnek olyasfajta hullámvölgyek, amikor aztán tényleg fáj még a létezés is. Mondjuk az elmúlt 2 futás előtt 10 nap kimaradt, amikor tényleg SEMMIT nem csináltam, de erről már írtam ITT.
Az a biztos viszont, hogy a lelkem mélyén tudom, hogy jót teszek magammal. Sosem úgy indulok, hogy na akkor ma ennyit és ennyit futok. Van bennem persze egy kis cél, de előtte egy alap, amit MINDIG, MINDEN KÖRÜLMÉNYEK között le kell futnom. Ez most 3 km. Ha utána mást tervezek még csinálni (edzésre gondolok), akkor is ennyi kell, jó bemelegítés, meg amúgyis.

Aztán ha meg van ez a szint, akkor meglátjuk, hogy agyban hol tartok. 20 perc után már nem emlékszel arra, hogy min kattogtál aznap, üres a fejed, nézed ahogy szállnak a madarak, jönnek az emberek/kocsik. Kiszakadsz a világból, de közben végre igazi érzelmek jönnek a felszínre, visszahelyezed magad a valóságba. Megerősödsz minden egyes futással és elhiszed, hogyha elértél egy határt, akkor az élet más területén is menni fog. A komfortzónát nehéz elhagyni, a sorompónál járőrőző gondolatok elég hosszasan intézik a papírmelót, de aztán kiszabadulsz és csak szállsz.

Akkor és ott, amikor már csak méterek vannak hátra, minden lehetséges előttem! Dübörög az éppen aktuális kedvenc és az érzés, hogy megint csináltam magamért valamit! És ez az az érzés napról-napra jobban feldob. A látószögünk is szélesedik, mert ugyebár elhissszük magunkról, hogy ha képesek vagyunk itt teljesíteni, akkor máshol is, tehát megdobja az önbizalmunkat is.


RUN B!TCH, RUN!






2 megjegyzés

  1. Szia Natushka!
    Imádtam ezt a posztod, minden sorával egyetértek! ;-)
    Én a "futós" alkalmazások közül a RunKeepert használom, és tényleg nem lehet úgy elindulni futni, hogy ne kapcsoljuk be...
    Sok-sok kitartást a továbbiakban, meglesz az a 10 km hamarosan! Szóval run Bitch, run! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, remélhetőleg így lesz! :)

      Törlés

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.