Hogyan látom Amerikát most?

Hey!

Jó pár nap eltelt az utolsó bejegyzésem óta és sajnos pár hét is a hazaérkezésem óta (kereken 3 hét, WTF O.o). Már egy ideje érlelődik bennem egy ilyesfajta írás, meg ugye sok mindenkinek mesélgettem, hogy kinn milyen az élet. Persze totálisan másmilyen és valamiért én "jobbnak" is láttam és ajnároztam és meg is kaptam sokaktól, hogy "hát most jöttél haza", blablabla szokásos faszságok. Ezért is aztán hagytam, hadd ülepedjen a dolog, mint ahogy a Balcsiban is leülepedik a felvert iszap...




Alapjában véve ugyanazokat fogom elmondani, mert ugyanazt érzem, ugyanazt a feelinget hiányolom, mint eddig. Volt valami féle elvárásom Amerikával szemben, de úgy érzem, hogy még jobbat kaptam. Nem feltétlen a cukormázas kerítésről beszélek, amit a kacsalábon forgó házakról zabáltunk le, mert olyan nem volt. Voltak gebaszok, nehezebb napok, bár sosem mondtam azt, hogy visszajönnék, vagy honvágyam van. Emberek hiányoztak és kész. És viccen kívül kábé most van honvágyam. Amikor New Yorkban felszálltunk a gépre szinte szúrt a szívem :) Szar volt ott hagyni, valahogy már otthon éreztem magam...

Az emberek

Sokak első kérdése volt ez. Hát mások. Nyitottabbak elsősorban. Az első alkalom, amikor ezt megismerhettem az éppen az első Walmartos vásárlásunk során volt, amikor is pózerkodni szerettünk volna életünk első Walmartos bevásárlókocsijával, eredeti amcsi cuccokkal megrakodva. Ahogy ott balfaszkodtunk, odalépett egy nő és felajánlotta, hogy csinál egy képet rólunk. Akkor ez még egészen furcsa volt, de aztán rájöttünk, hogy ez itt így megy. Itt mindig megkérdezik, nem hagyják, hogy ocsmány fotókat posztolj a fészbúkodra, haha :)


Szeretem azt a "képességüket" az amerikaiknak, hogy szinte a semmiből el lehet kezdeni beszélgetni. Mint mikor ültem életem első metróútján New Yorkban és 2 kis feka gyerek felszállt és neki álltak táncolni (ahhhh, odavoltam, képzelhetitek!). Csak néztem, vigyorogtam, persze vettem is elő a pénztárcámat (erről még mesélek), aztán egy bácsi rögtön megkérdezte, hogy tetszik-e (hogyne!), és miután kiderült, hogy MAgyarországról vagyok, hát üdvözölt a Nagy Almában :) Aztán volt még metrós sztorim elég:

Egyik kedvencem mikor felszállt egy srác és láttam, hogy kinézte a mellettem ülő csajt. 2 megálló múlva leszállt, de előtte még irogatott valamit egy füzetbe. Kitépte a lapot, és leszállás előtt odaadta a csajnak. Mint a filmekben, haha :)

Aztán sikerült összehaverkodnom még egy zenésszel a metrón, aki gitározott és persze ekkor is egy kibaszott jótékonysági szervezetnek képzeltem magamat, és adományoztam egy kis "tip"-et, aztán szóba elegyedtünk és kaptam egy névjegykártyát is, szóval ha feka gitárost szeretnétek utcazenére, akkor van egy emberem rá! :D


Hollywood Blvd. Venice Beach. Ha csak mindennap unalomból elsétálnál itt, totálisan úgy éreznéd magad, mintha fesztiváloznál. Belépőjegyre csupán pár dolcsit kell szánnod, amit persze csak a kalapba bedobsz... Eszméletlenül sok hülye és dilis ember egy helyen, és sajnos el sem lehet mondani, hogy micsoda élmény. Belegondolok és már rá vagyok remegve, imádom, amikor a tehetségek felsorakoznak mindenki örömére, mindenki jól szórakozik. Például amikor két 50-es pasi robottáncol. Hát még én is meglepődtem :P Általában én így szegényedem, hogy az utcai táncosokat pénzelem :D





És itt éppen az adományozás után vagyok látható :D



Feeling.
Ülsz a kávéddal a kezedben. Előtted a laptopod, épp az egyetemről jöttél. Vagy csak a telefonod és épp vársz valakire. Az üvegen keresztül nézed a forgalmas utcát, és csak úgy jól esik ülni és nézni. Én személy szerint nem szerettem a fent említett kávézóláncot, de az utazás során egészen bejött. Meg van a feelingje, de nagyon. Ülhetsz éppenséggel New Yorkban, a Central Park mellett és nézheted, ahogy mennek az emberek munkába, a gyerekért, randira, ebédelni... Vagy ülhetsz éppenséggel Phoenixben is, ahol pont az 50 fok elől menekültél és ezt még egy jeges kávéval le is tudod folytani. Valahogy ennek ott meg van a kultusza. Ezt imádtam.




Az emberek és a nagy "ájlávjú-ájmisszjú"

Ez csupán szerény véleményemet fogja tükrözni. Néha úgy érezheti az ember, hogy itt nem tudják értékelni az "i love you" szó összetételt. Kábé mindenki mondja és mindenki kapja. Az elején még tök jó, hogy mindenki szeret, és mi is szeretünk mindenkit. Aztán egy idő után már agyfaszt kap az ember tőle. Aztán meg szimplán elfogadod. És rájössz, hogy itt ez amolyan kötelező dolog. Azt persze én is túlzásnak éreztem, mikor a nagy munkahelyi búcsúzás során olyan valaki "ájlávjú-ájmisszjú"-zik, akivel 3 mondatot sem beszéltem a nyáron. Na az tényleg sok(k). De ezért szidni az amerikaiakat?! Én igazából inkább élnék egy ilyen világban, ahol bár felszínesnek tűnnek a dolgok, és néha talán azok is, de végtére is jobb kedvvel megy bele a mindennapokba, mint mondjuk nálunk. Ez a hozzáállás és az, hogy észrevesszük a körülöttünk élőket, és mondjuk megkérdezzük, hogy "mi van, élsz még bazzeg?", az nálunk nem olyan magától értetődő. Persze át lehet esni a ló másik oldalára is, amikor a "Hello, how are you" a szimpla köszönés, és lehet, hogy éppen akkor kurvára nem érdekli az embert, hogy mi van veled, de azért odacsapja, mert anno erre tanították. Lehet szidni ezt a stílust, hogy felszínesség és csak nagy érzelmek és drámák, de én jobban bírom, mint az itteni szürkeséget, depressziót.

Már az első napomon, mikor felszálltam a buszra (itthon), akkor le voltam baszva, hogy nincsen apróm és hjaj szegény sofőrbácsinak nincsen elég aprója váltani... És hiába vagyok jófej és megköszönöm, azt kapom, hogy " VAN MIT".

Hogyan éltünk kinn a minimálbérünkből? Személy szerint jól. Félretéve most a különböző befizetéseket és drámákat szerintem elvoltunk. Nem kellett különösebben kuporgatnunk, én legalábbis nem tettem azt, mégis maradt az utazásra lóvé. Amikor a kis csicska munkákkal összeszedtem annyit egy hónapban, mint itt 1 nyár alatt, akkor azért gazdagnak éreztem magam :) Most meg persze csórónak, de hát teszünk ellene, nemdebár?! :D
Megint nem a fényezés miatt, de azért érdekes azt látni, hogy a 18 éves munkatársam saját maga fizeti a kis csóró munkájából a KOCSIJA részleteit, én meg összeteszem a két kezemet, ha a TELEFONOM részleteit tudom otthon fizetni.
Vagy mondjuk elcsodálkozom, hogy a kocsit fél órás beszélgetés során nem állítják le. És nem épp milliomosokról beszélek, csak a véletlenül odatévedő emberkékről. Akik fél órát elbeszélgetnek, holott mi már a piroshoz közeledve leállítjuk a kocsit, mert hát "a bönzin az drága". (igen más kérdés, hogy fele annyi a benzin ott. És az is, hogy jóval többet annyit keresnek, mint mi).

A szennykaják. Be kell vallanom azért csak hiányzik egy kis Dunkin vagy egy kis Chipotle... És szennykaja ide vagy oda, ott is meg lehet találni a normálisabb kajákat, csak persze keresni kell. Amúgy meg ha valaki elém rakna egy tál töltött káposztát vagy egy Dunkin kávét, háááát... Én ezt választanám:




Szóval én abszolúte nem csalódtam Amerikában :) Akkora elvárásaim sem voltak amúgy, szóval nem lepődtem meg, hogy NY redvás és a "szemetes napokon" elborítja az utcát, vagy mondjuk, hogy mekkora szar kaják vannak... Talán még a csapból is ez folyik, de valamivel élhetőbbnek látom azt az országot... Nem is véletlen, hogy tervezgetem következő expedíciómat vissza... Meglátjuk hogy alakul! :)





Megjegyzés küldése

Latest Instagrams

© natussshka. Design by Fearne.